_

Katalán válság: három hétig sem tartott Sánchez elnökjelöltsége

Lemondott jelöltségéről Katalónia elnöki posztjára Jordi Sánchez – jelentette be Roger Torrent, a katalán parlament elnöke szerdai sajtótájékoztatón Barcelonában.

A házelnök közölte: az előzetes letartóztatásban lévő Sánchez levélben tájékoztatta döntéséről, arra hivatkozva, hogy ez a “legjobb szolgálat”, amit tehet az országért.

“Ennek a lemondásnak sosem kellett volna megtörténnie” – fogalmazott a parlament elnöke, aki bírálta a legfelsőbb bíróságot, amiért nem engedélyezte Jordi Sánchez számára, hogy elhagyja a börtönt, és így személyesen megjelenhessen az elnökválasztó parlamenti ülésen. A spanyol alkotmánybíróság határozata szerint utóbbi elengedhetetlen feltétele annak, hogy egy jelöltből elnök lehessen.

A katalán parlament elnöke hangsúlyozta: a házelnökség tanulmányozza, hogy milyen lépéseket tehet a legfelsőbb bíróság döntésével szemben. Torrent bejelentette azt is, hogy csütörtökön ismét egyeztetést kezd a helyi törvényhozás pártjaival az elnöki poszt új jelöltjének személyéről.

Sajtóinformációk szerint a legvalószínűbb jelölt Jordi Turull lehet, aki az október 27-én leváltott katalán kormány szóvivője volt, és bár szabadlábon van, de ellene is bírósági eljárás zajlik az alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezése és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

A december 21-i katalán parlamenti választásokat követően a házelnök első hivatalos jelöltje Katalónia vezetésére Carles Puigdemont leváltott katalán elnök volt, aki október vége óta Brüsszelben tartózkodik önkéntes száműzetésben, és aki ellen elfogatóparancs van érvényben Spanyolországban. Mivel így ő sem tudott személyesen megjelenni a barcelonai elnökválasztáson, lemondott a jelöltségről, utódjául megnevezve Jordi Sánchezt, aki pártja, a függetlenségi Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) választási listáján második helyen szerepelt.

Sánchezt öt hónapja tartják előzetes letartóztatásban, és hiába nyújtott be azóta több szabadlábra helyezési kérelmet is, azokat a bíróság minden alkalommal elutasította.

A spanyol sajtó bírósági forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Sánchez védőügyvédje a legfelsőbb bíróságon kedden tartott meghallgatáson azt mondta: ügyfele kész lemondani parlamenti mandátumáról, felhagyni a politikával, és visszatérni korábbi egyetemi katedrájához azért, hogy szabadlábra kerülhessen.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma választanak a britek

Csütörtök reggel megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Read More »

A francia szakszervezetek nem elégedettek a nyugdíjreformmal

A legnagyobb francia szakszervezet, a CFDT bár reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a miniszterelnök beszéde után a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, hogy a kormány "átlépte a határvonalat" azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét. A radikálisabb CGT a sztrájk megerősítésére szólította fel a franciákat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás