A kínai elnök szerint egyedül a szocializmus mentheti meg országát

Egyedül a szocializmus mentheti meg Kínát – jelentette ki kedden Hszi Csin-ping államfő három nappal azután, hogy a törvényhozás, az Országos Népi Gyűlés ellenszavazat nélkül újraválasztotta tisztségében.

A politikus a március 5-én kezdődött ülésszak zárónapján mondott beszédében ismételten megerősítette a Kínai Kommunista Párt (KKP) vezető szerepét. Mint kifejtette, „a történelem bebizonyította és folyamatosan igazolja, hogy egyedül a szocializmus mentheti meg Kínát”. Ez nem történhet másképpen, mint a helyi sajátosságok fejlesztésével, egyedül így lehet megvalósítani a kínai nép újjászületését.

Mint mondta, kudarcra van ítélve minden olyan kísérlet, amely az ország szuverenitásának, területi egységének megosztására törekszik. „Az ország teljes újraegyesítésére kell törekedni, mert ez felel meg leginkább a kínai nép érdekeinek” – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy az ország négy évtizede tartó felemelkedése nem jelent veszélyt senki számára.

A Donald Trump amerikai elnök által kilátásba helyezett protekcionista fenyegetésekre utalva hangoztatta, hogy „Kína soha nem fogja más ország érdekeit feláldozni saját tisztességes fejlődése érdekében”. Kifejtette: csak azok tekintenek másokat fenyegetőnek, akik másokat fenyegetnek. Figyelmeztetett egyben arra, hogy senki ne értelmezze félre, és senki ne torzítsa el a kínai népnek a béke megvalósítása, az emberiség fejlődése érdekében tett őszinte törekvéseit és tetteit.

A két hétig tartó ülésszak alatt a több mint 2900 küldött jóváhagyta az ország alkotmányának módosítását, kulcsfontosságú vezetői tisztségekbe jelölt személyek névsorát, az ország és a régiók költségvetését. A hivatalos bejelentésekből kitűnt, hogy Kína a reformok és a modernizáció újabb szakaszába lépett, amelynek során nagyobb mértékben nyitja meg majd piacát a külvilág előtt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP/AP/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »