A brit kormány lazított az EU-állampolgárokra vonatkozó feltételeken

A brit belügyminisztérium szerda este ismertetett, módosított javaslatcsomagja szerint azok az EU-állampolgárok is végleges letelepedési engedélyért folyamodhatnának ötévi törvényes és folyamatos nagy-britanniai tartózkodás után, akik a brit EU-tagság megszűnése után, de még a tervezett átmeneti időszak vége előtt érkeznek az országba.

A konzervatív párti brit kormány eddig érvényben volt eredeti tervezete alapján  azok az EU-állampolgárok kaphattak volna a brit állampolgárokéval azonos jogosultságokkal járó letelepedett státuszt, akik a brit EU-tagság megszűnésének várható időpontjában, 2019. március 29-én már öt éve folyamatosan és törvényesen Nagy-Britanniában tartózkodnak.

Akik a brit EU-tagság megszűnésének napjáig öt évnél kevesebb ideje, de szintén életvitelszerűen és törvényesen Nagy-Britanniában tartózkodnak, az eredeti terv alapján ugyancsak maradhatnak, amíg nagy-britanniai tartózkodásuk időtartama eléri az öt évet, és onnantól ők is állandó tartózkodási engedélyhez juthatnak, szintén a jelenlegivel azonos, vagyis gyakorlatilag teljes körű brit állampolgári jogosultságokkal.

A belügyminisztérium szerda este – az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk csütörtöki londoni látogatása előtt – váratlanul közzétett, módosított javaslatcsomagja ezt azzal az ajánlattal egészíti ki, hogy azok az EU-állampolgárok, akik a brit kilépés dátuma után tervezett átmeneti időszak végéig érkeznek, és öt évet folyamatosan és törvényesen Nagy-Britanniában töltenek, az öt év leteltével szintén határidő nélküli letelepedési engedélyért folyamodhatnak.

A javaslat szövegezése szerint számukra brit törvényalkotási aktussal „átmeneti státuszt” hoznak létre. Ez a törvényi eszköz tenné lehetővé, hogy ők is kitölthessék az ötévi tartózkodási kritériumot, vagyis a brit kormány által hozzávetőleg két évre, az Európai Bizottság által 21 hónapra tervezett átmeneti időszak lejárta után is változatlan jogosultságokkal Nagy-Britanniában maradhatnának.

A belügyminisztérium új javaslatcsomagjában is szerepel azonban az az eddig is hangoztatott kormányzati szándék, hogy az átmeneti időszakban letelepedési szándékkal érkező EU-állampolgároknak már regisztrációs kötelezettségük lenne, amelynek érkezésük után három hónapon belül eleget kell tenniük.

A javaslat emellett egyértelművé teszi azt is, hogy a brit kormány változatlanul a brit bíróságok hatáskörébe kívánja utalni a külföldi EU-állampolgárok jogosultságainak érvényesítésével kapcsolatos eljárásokat. Az Európai Bizottság álláspontja az, hogy az ilyen ügyekben az Európai Unió Bíróságának legyen eljárási hatásköre a brit EU-tagság megszűnése után is.

Az Európai Unió azt követeli Londontól, hogy a külföldi EU-állampolgárok jogosultságainak szabályozása a brit kilépés utáni átmeneti időszakban is a jelenlegivel pontosan azonos maradjon, vagyis kérdéses, hogy a szerda este ismertetett, engedményeket tartalmazó, de egyes sarkalatos elemeiben az eredeti brit javaslattal megegyező belügyminisztériumi tervezetet Brüsszel elfogadhatónak találja-e.

Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-főtárgyalója a minap kijelentette: ha a vitás kérdéseket nem sikerül rövid időn belül lezárni, akkor egyáltalán nem garantálható, hogy az átmeneti időszakról sikerül megállapodásra jutni.

A brit kormány két évig terjedő, vagyis 2021 márciusával véget érő átmeneti időszakról szeretne megállapodni az EU-val, annak érdekében, hogy legyen idő az új kapcsolatrendszer elemeinek zökkenőmentes meghonosítására. Az Európai Bizottság ennél rövidebb, 2020 végéig tartó átmeneti időszakot javasol, mert így ennek az időszaknak a vége egybeesne az EU jelenlegi költségvetési időszakának végével.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »