A német városoknak joguk van kitiltani a dízelautókat

Ki lehet tiltani az Euro 6-osnál régebbi, korszerűtlenebb dízelmotorral működő járműveket a szennyezett levegőjű városokból Németországban a szövetségi közigazgatási bíróság kedden kihirdetett döntése alapján.

A lipcsei testület szerint az önkormányzatok a hatályos jogszabályok alapján megtilthatják a dízelüzemű járművek használatát azzal a céllal, hogy a település levegőjének minősége megfeleljen az európai uniós előírásoknak, de ügyelniük kell az arányosság elvének betartására, és csak végső megoldásként rendelhetik el a tiltást.

A döntés több millió tulajdonost érinthet Németországban, járműveik értéke a használat korlátozásának lehetősége miatt csökkenhet, és ebbe Andreas Korbmacher tanácsvezető bíró szavai szerint bele kell törődniük, kártérítést nem követelhetnek. A motor átalakítása a gyártókat terhelheti meg milliárd eurós nagyságrendű költségekkel.

A bíróság két város, Stuttgart és Düsseldorf ügyében döntött, de az ítélet irányadó a többi 17 nagyvárosnak is, ahol a főleg a dízelmotorok üzemelése révén keletkező nitrogén-oxid-szennyezés meghaladja a levegőminőségi előírásokban rögzített határértéket. A bíróság arra kötelezte az önkormányzatokat, hogy vegyék fel a dízelüzemű járművek kitiltásának lehetőségét a levegőminőség javítását célzó intézkedési tervükbe.

Stuttgart esetében kikötötték, hogy első lépésként a régebbi – például az Euro-4 környezetvédelmi besorolású – motorral  működő járművek kitiltását kell mérlegelni, és az Euro-5 besorolású motorral szerelt járművek használatát legkorábban 2019 szeptember 1-jétől korlátozhatják. Azt is meghagyták, hogy bizonyos foglalkozási csoportokra és az érintett területek lakosságára kivételeket kell meg megállapítani.

Németországban nagyjából 15 millió dízelautót tartanak forgalomban, többségük hazai gyártmány. Az esetleges tiltások nem érintenék a nagyjából hatmillió Euro-6 besorolású járművet, így mintegy kilencmillió autó használatát lehet korlátozni. Azonban több millió dízelüzemű kisbusz, autóbusz, teherautó és kamion is közlekedik a német utakon.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

Nagy Márton szerint nem lesz új bankadó

A bankszektorban extraprofit képződik, ami miatt indokolható lenne az eddigieknél nagyobb extraprofitadó kivetése, új bankadó bevezetése. Erre a pénzre viszont jelenleg a gazdaságnak nagyobb szüksége van, mint a költségvetésnek, emiatt a kormány azt várja el a bankoktól, hogy nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a hitelezés helyreállítása érdekében.

Read More »

Szeptemberben is gyenge a német üzleti környezet

Az ifo konjunktúraindex szeptemberben a várt 85,2 pontnál jobb lett ugyan, 85,7 pont, de így is elmaradt az előző havi 85,8 ponttól. A csökkenés elsősorban az aktuális üzleti környezet romló megítélésének tulajdonítható, miközben a kilátások megítélése kevésbé bizonyult borúlátónak, mint az előző hónapban.

Read More »