Idén 30 százalék alá csökkenhet az új dízelek aránya Németországban

Tovább veszít jelentőségéből és közel húsz évvel ezelőtti szintre csökken az idén a dízelek részaránya a német autópiacon az újonnan forgalomba helyezett járművek között a CAR autóipari kutatóintézet tanulmánya szerint. 

A Duisburg-Essen egyetem CAR autóipari kutatóintézetét vezető Ferdinand Dudenhöffer az AFP hírügynökséggel közölte: a dízelek részaránya az idén 30 százalék alá csökken az újonnan forgalomba helyezett járművek között Németországban, és az elkövetkező három-öt évben pedig tovább csökken, 30 és 20 százalék között alakul majd. Tavaly decemberben 32,8 százalék volt a dízelek részaránya a német autópiacon, száz hónapja a legalacsonyabb, holott 2017 elején még 44,8 százalékon állt az arány.

A dízelek népszerűségének a csökkenése négy fő okra vezethető vissza az autóipari szakember meglátása szerint:

  • annak a kockázata, hogy kitilthatják a dízeljárműveket a nagyvárosok belvárosi forgalmából
  • a benzinmotorokra épülő hibrid hajtásláncok már a dízelekével vetekedő fogyasztási megtakarítást kínálnak
  • felmerült már a dízel üzemanyagokra érvényben lévő adókedvezmény megvonásának a lehetősége is (a dízel Németországban nagy adóelőnyt élvez a többi üzemanyaggal szemben, a benzin ára literenként 66 eurócent, a dízel csak 47 eurócent adót tartalmaz)
  • A dízel térvesztésének a legfőbb oka azonban a negyedik, mégpedig az, hogy a jövőben már a céges üzemeltetők is elveszíthetik az érdeklődésüket iránta.

Miközben a lakossági tulajdonba kerülő autók körében már 20 százalékra csökkent a dízelek részaránya, a céges autók körében még nem nagyon mutatkozik meg a részarány csökkenése, mivel ezek a járművek főként lízingkonstrukcióban üzemelnek, ami mentesíti a felhasználót a tulajdoni kockázatoktól.

A lízingtársaságoknál azonban már növekedésnek indult a ki nem használt dízeljárművek aránya. A társaságok ezért díjaik növelésére fognak kényszerülni, ami viszont a felhasználók számára teszi majd még kevésbé vonzóvá a dízelautókat.

„Meg kell szabadulnunk a dízelt övező mítosztól és meg kell szüntetnünk a dízel adóelőnyét annak érdekében, hogy megvethessük az elektromos mobilitás alapjait Németországban” – szögezte le Ferdinand Dudenhöffer.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/APA/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »