Berlusconi az olasz választások legnagyobb győztese

Ha nem is lesz ismét miniszterelnök, Silvio Berlusconi máris magáénak mondhatja a március 4-i olasz parlamenti választások győztesének címét, hiszen elítéltként és 81 évesen ismét az olasz politika élére állította az általa vezetett koalíciót, amelynek a felmérések biztos választási sikert jósolnak.

Azért tértem vissza hogy visszaszorítsam az Öt Csillag Mozgalom előtörését!”

– mondta Silvio Berlusconi, amikor az olasz jobbközép koalíció választási kampányának élére állt.

A felmérések kezdettől azt mutatták, hogy a kormányfői posztot eddig háromszor betöltő Silvio Berlusconi megjelenése majdnem 2,5 millió olasz szavazatát éri. Elemzők sem vették azonban sokáig komolyan, hogy az adócsalásért jogerősen elítélt, 81 éves Silvio Berlusconi az általa vezetett jobbközéppel ismét megnyerheti a választásokat.

Hiába hangsúlyozták politikai ellenfelei, hogy Silvio Berlusconiból miniszterelnök sem lehet, mégis az ő neve került a Hajrá Olaszország (FI) választási logójára.

Mostani kampányában az 1994-ben politikai színtérre lépett egykori vállalkozó az utóbbi 25 év bevált kommunikációs stratégiáját használta fel:

  • visszafogott hangnem,
  • számos televíziós szereplés, főleg saját csatornáin,
  • adócsökkentési ígéretek,
  • valamint a szövetséges, de szélsőségesnek kikiáltott Északi Liga radikális kijelentéseitől való elhatárolódás.

Ugyanazok a politikai kulcsemberek segítik, akik az utóbbi évtizedekben segítették. Silvio Berlusconi a napokban az olasz közszolgálati televízió Porta a porta című népszerű műsorában „szerződést írt alá” az olasz választókkal, pontosan úgy ahogyan 2001-es választási győzelme előtt tette.

Silvio Berlusconi nem visszatért, hanem mindig is jelen volt, és mivel szükség volt rá, ismét kilépett a színfalak mögül”

– mondják a FI politikusai. Úgy tűnik, még a sajtó is elfelejtette, hogy Berlusconi – részben az EU nyomására – 2011-ban bukott miniszterelnökként távozott, utána botrány tépázta meg hírnevét, 2013-ban adócsalásért jogerősen elítélték, kizárták az olasz parlamentből és egy milánói idősek otthonában végzett munkával töltötte le büntetését.

A jelenlegi politikai helyzetben azonban még mindig Silvio Berlusconi adhat stabilitást – vélik olasz és külföldi elemzők. A Matteo Renzi vezette olasz balközép összeomlása, a populista Északi Liga és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) élretörése közepette, miközben az olaszországi utcákon szélsőséges csoportok csapnak össze a rendőrökkel, Silvio Berlusconi képviseli a hagyományos olasz politikát, a mérsékelt jobboldali középutat.

epa06564368 Former Italian premier Silvio Berlusconi delivers a speech during during a Fora Italia party electoral event in Milan, Italy, 25 February 2018. Leaders of Italian political parties are campaigning for the 04 March general election. EPA/FLAVIO LO SCALZO

Silvio Berlusconi korábbi olasz miniszterelnök beszédet mond a Forza Italia választási rendezvényén Milánóban, Olaszországban, 2018. február 25-én. (EPA/FLAVIO LO SCALZO)

„Profi politikus vagyok, értek a kormányzáshoz az M5S mondvacsinált politikusaival szemben!” – foglalta össze maga Berlusconi, akit jelenleg az EU intézményeiben is az egyedülinek tartanak, aki képes megfékezni az Európával szembehelyezkedő Északi Ligát és M5S-t. Ráadásul 81 évével Berlusconi népszerű a többségében hatvan feletti olasz választók, valamint a Berlusconi-kor után nosztalgiázó fiatalok között is.

Silvio Berlusconi 1994 óta majdnem minden olaszországi választást megnyert, egyedül Romano Prodi tudta legyőzni 1996-ban és 2006-ban. Jelenleg azonban Berlusconinak nincs ellenfele – hangsúlyozta Walter Veltroni baloldali politikus. Berlusconi vetélytársa egyedül saját szövetségese, Matteo Salvini, az Északi Liga vezetője lehetne, ha a Liga választási eredménye meghaladja az FI-ét. Jelenleg mindkét pártot 15 százalék körül adják.

Ha olasz miniszterelnök nem is lesz ismét, Berlusconi nem titkolja, hogy szívesen indulna a két év múlva esedékes államfői választáson. Addig is, ha az előrejelzések válnak valóra, a következő öt évre megválasztandó római parlament többségét a Berlusconi vezette jobbközép alkotja majd.

Berlusconi is biztos a sikerben

Az általa vezetett jobbközép koalíció győzelmét vetítette előre Silvio Berlusconi egy héttel az olasz parlamenti választások előtt az FI választási gyűlésén Milánóban vasárnap. A politikus közölte, hogy adatai szerint a jobbközép koalíció elérte, sőt meg is haladta a 40 százalékos támogatottságot, ami biztos győzelmet jelenthet a március 4-i parlamenti választásokon, valamint parlamenti többséget az FI, az Északi Liga és az Olasz Testvérek (FdI) alkotta szövetségnek.

Silvio Berlusconi hozzátette, hogy ennek ellenére további szavazókra számítanak, hogy a jobbközép erős parlamenti többséggel bírjon a kormányalakításhoz. A legutolsó – február 16-án közölt – felmérések 38 százalék körülire tették a jobbközép erejét.

Az olasz sajtó szerint a jobbközép – az utóbbi 25 évben gyakran bevált „választóról választóra” módszerével – az utolsó pillanatig támogatottsága növelésén dolgozik majd szoros versenyben az Öt Csillag Mozgalommal.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »