Brexit: London ragaszkodik a kétéves átmeneti időszakhoz

Egybehangzó szerdai brit médiaértesülések szerint a brit kormány azt javasolja Brüsszelnek, hogy a brit EU-tagság megszűnése után tervezett átmeneti időszak ne érjen véget feltétlenül 2020 végén, ahogy azt az EU korábban indítványozta.

Az átmeneti időszakról szóló tárgyalássorozat érdemi kezdete elé időzített kormányzati javaslatcsomag szerdán kiszivárgott részletei szerint London véleménye továbbra is az, hogy az átmeneti időszak hosszát egyszerűen a majdani partneri viszonyt alátámasztó új eljárások és rendszerek előkészítéséhez és bevezetéséhez szükséges időtartamhoz kellene szabni. A brit javaslat megerősíti, hogy London hozzávetőleg két évre becsüli ezt az időtartamot.

Az Európai Unió korábbi javaslatában 2020. december 31. szerepelt az átmeneti időszak lehetséges lejárati dátumaként. A brit EU-tagság várhatóan 2019. március 29-én szűnik meg, vagyis az EU a brit elképzelésnél rövidebb átmeneti időszakkal számol, nem utolsósorban abból a meggondolásból, hogy 2020 végén ér véget az unió jelenlegi költségvetési időszaka, és egyszerűbb helyzetet teremtene, ha ez egybeesne a brit EU-tagság megszűnése utáni átmeneti időszak végével.

Theresa May brit miniszterelnök először tavaly szeptember végén, a Brexit utáni időszakra szóló brit kormányzati tervekről tartott firenzei beszédében szólt részletesen az átmeneti időszak tervéről. May akkori és azóta is többször hangoztatott indoklása szerint az átmeneti időszakra azért van szükség, mert London úgy gondolja, hogy a brit EU-tagság megszűnésének várható időpontjában még sem az Egyesült Királyság, sem az Európai Unió, sem az EU-tagállamok nem lesznek abban a helyzetben, hogy zökkenőmentesen meghonosíthassák az új kapcsolatok feltételrendszerének számos elemét.

A brit kormányfő firenzei beszédében is „hozzávetőleg kétévi” átmeneti időszak lehetőségéről szólt, de ő is hangsúlyozta, hogy az időtartamot az új kapcsolatrendszer elemeinek meghonosításához szükséges idő alapján kell meghatározni.

Az átmeneti időszakban London szándékai szerint Nagy-Britannia és az Európai Unió a jelenlegi szabályrendszer alapján férne hozzá egymás piacaihoz. Azoknak az EU-állampolgároknak az esetében azonban, akik az átmeneti időszakban érkeznek Nagy-Britanniába, a letelepedés engedélyezése már nem lenne annyira automatikus, mint jelenleg; az akkor érkezőknek például regisztrációs kötelezettségük lenne.

Theresa May visszatérő érvelése szerint helyénvaló ez a különbségtétel, mivel akik már Nagy-Britanniában élnek, azoknak jogos elvárása jelenlegi életvitelük folytathatósága, akik viszont a brit EU-tagság megszűnése után érkeznek, tudatában lesznek annak, hogy Nagy-Britannia akkor már nem lesz az Európai Unió tagja.

A BBC által szerdán idézett brit kormányforrások szerint azonban ez az álláspont is „enyhébb formában” kap helyet a Brüsszelnek beterjesztendő javaslatok között. Az EU azt követeli Londontól, hogy a külföldi EU-állampolgárok jogosultságainak szabályozása az átmeneti időszakban is a jelenlegivel azonos maradjon.

Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) Brexit-ügyi referense legutóbb vasárnap, a BBC televíziónak nyilatkozva jelentette ki, hogy Nagy-Britannia az átmeneti időszakban sem alkalmazhat a mostanitól eltérő letelepedési szabályokat az akkor érkező EU-állampolgárokkal szemben.

Verhofstadt szerint az Európai Unió számára elfogadhatatlan lenne egy olyan megoldás, amely szerint az átmeneti időszakban változatlan szabályozás maradna érvényben a pénzügyi szolgáltatásokra, az áruforgalomra és a kapcsolatok minden egyéb elemére, „csak éppen a külföldi EU-állampolgárok járnának rosszabbul”. Ez az EU-állampolgárok megbüntetésével érne fel, és „erről még csak tárgyalni sem akarunk” – mondta a hétvégi BBC-műsorban a volt belga miniszterelnök.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »