Megszavazták a költségvetést, nem állnak le az amerikai kormányhivatalok

Az amerikai kormányzati hivatalok nem állnak le, a szenátus is megszavazta a költségvetést – jelentették be a szenátus vezető politikusai szerdán.

A megállapodást a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője, Chuck Schumer „őszinte áttörésnek” nevezte, Mitch McConnell, a republikánusok vezetője pedig „a kétpárti megállapodás feletti őszinte örömének” adott hangot. A két politikus közösen jelentette be a megegyezést.

Ennek értelmében a szenátus megszavaz két évre további 300 milliárd dollárt a Pentagon (védelmi minisztérium) és 80 milliárd dollárt a katasztrófa-elhárítási hivatal számára. Ez az összeg „hozzáadódik” majd a képviselőházban kedden elfogadott törvényjavaslathoz, amely biztosítja a kormányzati hivatalok működésének finanszírozását.

A törvényhozóknak csütörtök éjfélig kell elfogadniuk a  kormányzati hivatalok és ügynökségek működésének finanszírozását biztosító törvényt. Ha a szenátusi szavazás eredménnyel is jár, még a képviselőháznak is voksolnia kell.

Nancy Pelosi, a képviselők demokrata párti frakciójának vezetője szerdán jelezte, hogy ellenzi a megállapodást. A most kidolgozott egyezségben ugyanis nincs szó az illegálisan bevándorló szüleik által gyermekként az Egyesült Államokba hozott és ott felnőtt, úgynevezett DACA-fiatalok helyzetének rendezéséről.

A DACA-rendeletet 2005-ben az előző elnök, Barack Obama hozta annak érdekében, hogy megvédjék a kitoloncolástól ezeket a fiatalokat. Helyzetük rendezését Donald Trump elnök és a republikánus politikusok többsége az erős határvédelmi intézkedésekhez és az átfogó bevándorlási reformhoz köti.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »