Trump nem enged a bevándorlás ügyében

Donald Trump amerikai elnök szerint inkább álljon le a kormányzat működése, ha a kongresszusban nem sikerül megállapodni a demokratákkal a bevándorlás ügyében. Az elnök a Fehér Házban a rendfenntartó erők képviselőivel és kongresszusi politikusokkal tartott találkozóján fejtette ki álláspontját.

A bevándorlási törvényjavaslatra utalva leszögezte: “Ha nem intézzük el ezt a dolgot, szívesebben venném, ha a kormányzati hivatalokat bezárnák”. Majd ismét azt hangsúlyozta: a demokratáknak el kell fogadniuk a szigorúbb határvédelmi intézkedéseket annak érdekében, hogy gátat vessenek az illegális bevándorlásnak.

“Ha be kell zárnunk a kormányhivatalokat, mert a demokratákat nem érdekli a biztonság (…), és nem akarják gondját viselni katonáinknak, akkor legyen inkább újabb kormányzati leállás” – fogalmazott.

Közben azonban a kongresszusban a politikusok optimistábban nyilatkoztak. A szenátus republikánus és demokrata párti vezetői kedden délután közölték: közel a megállapodás, amelynek révén két évre megszavaznák a kormányzat működéséhez szükséges finanszírozást, úgy, hogy az igenlő voksot a demokraták nem kötik a bevándorlási törvénnyel kapcsolatos javaslataik elfogadásához.

  • Korábban írtuk:

Az FBI-jelentésről is szó esett

Kedd délután Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője bejelentette: Donald Trump kedden találkozott Rod Rosenstein igazságügyi miniszterhelyettessel, és megvitatta vele azt feljegyzést, amelyet a demokraták állítottak össze, válaszként a republikánusok múlt héten nyilvánosságra hozott jelentésére a Szövetségi Nyomozó Irodáról (FBI).

A republikánusok által a múlt héten nyilvánosságra hozott dokumentum arról szól, hogy a 2016-os elnökválasztási kampányban az FBI – megtévesztve az illetékes bíróságot – jogellenesen figyelte meg, hallgatta le Donald Trump kampánycsapatának egyes tagjait, azzal a céllal, hogy megakadályozza Trump elnökké választását.

A képviselőház illetékes bizottsága hétfőn szavazta meg, hogy a demokraták is nyilvánosságra hozzák a saját feljegyzésüket az üggyel kapcsolatban.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Kényelmes győzelemmel a kormánypárt marad hatalmon Indiában

Bejelentette választási győzelmét csütörtökön Narendra Modi hivatalban lévő indiai miniszterelnök pártja, a hindu nacionalista Indiai Néppárt. Az összes, mintegy 600 millió leadott szavazat mintegy felének összeszámlálása utáni részeredmények alapján a BJP legalább 300 helyet, azaz kényelmes többséget szerzett az indiai parlament alsóházában.

Read More »

Nem tartják meg a júniusi Brexit-szavazást

A brit kormány az eredeti tervekkel ellentétben nem terjeszti az alsóház elé vitára és törvényalkotási célú szavazásra június első hetében a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodást - közölte csütörtökön Mark Spencer, az alsóházi ügymenet szervezéséért felelős kabinettag.

Read More »

Akár már pénteken eldőlhet Theresa May sorsa

Theresa May brit miniszterelnök nem tervezi, hogy távozik a Konzervatív Párt vezetői tisztségéből - ami kormányfői megbízatásának végét is jelentené -, ám szerdán egyre erősödő nyomás nehezedett rá mielőbbi lemondása végett. Egyes értékelések szerint May politikai jövője már pénteken eldőlhet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás