Trump: az erős dollár híve vagyok

Donald Trump amerikai elnök erős dollárt akar, és megfontolná a visszatérést az ázsiai és csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezetbe. Erről maga az elnök beszélt csütörtökön az amerikai CNBC televíziónak Davosban adott interjújában.

Donald Trump ismételten leszögezte: az „erős dollár” híve, mert meggyőződése szerint a dollár értékének „az ország gazdasági erején kell alapulnia, és mi olyan jól csináljuk, hogy országunk gazdaságilag ismét erős”.

„Végre erős dollárt akarok látni” – hangsúlyozta Trump, ellentmondva ezzel pénzügyminiszterének. Steve Mnuchin ugyanis még szerdán Davosban azt mondta, hogy a gyenge dollár híve, mert az jó Amerikának. Donald Trump ehhez hozzátette: a miniszter szavait szövegösszefüggéseiből kiragadva idézték. Trump interjújának sugárzása után a dollár jelentősen erősödött a New York-i tőzsdén.

  • Friss cikkünk a témában:

Az elnök a CNBC-nek beszélt arról is, hogy megfontolná a visszatérést a Csendes-óceáni Partnerség (TTP) néven ismert szabadkereskedelmi övezetbe, legalábbis abban az esetben, ha „lényegileg jobb megállapodást” lehetne kikovácsolni, vagyis az Egyesült Államok számára kedvezőbb feltételekben állapodnának meg.

„A megállapodás szörnyű volt, a struktúrája szörnyű volt, ha alapvetően jobb lenne az egyezség, nyitott lennék a TTP-re” – fogalmazott Donald Trump.

Trump tavaly januárban jelentette be, hogy – választási ígéretéhez híven – kormányzata kivonul a 12 ország részvételével tartott TTP-tárgyalásokból. Az elnök ugyanis a szabadkereskedelmi megállapodásokat – a TTP mellett az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) – tette felelőssé az amerikai munkahelyek megszűnéséért. E megállapodásokkal szemben inkább a kétoldalú kereskedelmi egyezmények fontosságát hangsúlyozta.

Kedden Justin Trudeau kanadai kormányfő Davosban elmondta, hogy az ázsiai és csendes-óceáni országok újratárgyalták a TTP-t, és el is fogadták az új szabadkereskedelmi övezetről szóló megállapodást, immár az Egyesült Államok nélkül.

Kapcsolódó cikkünk: A TPP lehet a globális kereskedelem új vezetője

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »