Az afríni kurdok a szíriai kormánytól várják a megváltást

Az északnyugat-szíriai Afrín körzet kurd vezetése csütörtökön felszólította a damaszkuszi kormányt, védje meg az ország határát Törökország offenzívájával szemben.

„Felszólítjuk a szíriai államot, teljesítse Afrínnal kapcsolatos kötelességét, s védje meg a Törökországgal közös határát a török megszállókkal szemben … illetve telepítsen fegyveres erőket az afríni térség határainak biztosítására” – olvasható a kurd hatóság honlapján közzétett dokumentumban.

Az al-Majadín libanoni televízióban közölt részletek szerint a kurdok által autonómnak kikiáltott körzet vezetése kiemelte: a török hadsereg hadművelete „veszélyt jelent Szíria területi egységére, s a civil lakosság szenvedését okozza”.

„Ankara agressziójának célja kiszakítani egy szeletet Szíriából. Afrín elválaszthatatlan részét képezi a köztársaságnak, s mi felhívjuk a szíriai hadsereget, védje meg a várost és térségét a hitszegő támadással szemben” – jelentette továbbá a damaszkuszi rezsimhez közel álló televíziós csatorna.

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurd vezetésű katonai koalíció szerdán bejelentette, üdvözölné a szíriai kormányerőket Afrínban, amennyiben megállapodásra jutnának erről a damaszkuszi kormányzattal.

Törökország a hét végén indított Olajág hadművelettel új frontot nyitott a 2011-ben kezdődött szíriai polgárháborúban. Ankara célja, hogy a kurdok visszaszorításával úgynevezett biztonságos zónát alakítson ki a határvidéken mintegy 30 kilométeres mélységben.

Pentagon: Washington biztonsági zóna létrehozásáról tárgyal Ankarával

Washington szíriai biztonsági zóna kialakításáról tárgyal Ankarával – jelentette be Kenneth McKenzie altábornagy az amerikai védelmi minisztériumban csütörtökön. Az altábornagy, aki a vezérkari főnökök egyesített bizottságának igazgatója, sajtótájékoztatón mondta el újságíróknak, hogy Észak-Szíriában tervezik létrehozni a biztonsági övezetet. McKenzie megerősítette: az erről szóló amerikai-török egyeztetések annak ellenére zavartalanul folynak, hogy csütörtökön Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter azt hangoztatta, mindaddig nem lenne helyes ilyen övezetről tárgyalni, amíg nem sikerül helyreállítani a bizalmat az Egyesült Államok és Törökország között.

A sajtótájékoztatón jelen volt a Pentagon egyik szóvivőnője, Dana White is, aki reagált azokra a hírekre, miszerint Donald Trump amerikai elnök és Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdai telefonbeszélgetésén a török politikus azt kérte, hogy az Egyesült Államok vonja ki katonáit az észak-szíriai Manbídzs térségéből. „Nem tudok róla, hogy az amerikai álláspontban változás történt volna” – szögezte le White.

A török kérés nem csupán „egyszerű” sajtóhír volt: csütörtökön Mevlüt Cavusoglu Isztambulban, Karin Kneissl osztrák külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Erdogan azt kérte Trumptól, vagy az amerikai katonákat vagy a kurd milicistákat vonják ki a térségből.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »