Közel egymilliárd euróra büntetik az Apple beszállítóját

Közel egymilliárd eurós bírságot szabott ki az Európai Bizottság szerdán a Qualcomm amerikai mobiltelefonchip-gyártóra az uniós trösztellenes szabályok megsértése miatt.

A brüsszeli testület szerint a Qualcomm határozottan visszaélt piaci erőfölényével, mivel 2011 óta dollármilliárdokat fizetett az Apple informatikai óriáscégnek, hogy az ne vásároljon a konkurensektől, és kizárólag a vállalat által gyártott processzorokkal szerelje okostelefonjait és táblagépeit.

“Ez azt jelentette, hogy a Qualcommal gyakorlatilag egyetlen riválisa sem versenyezhetett ezen a piacon, függetlenül attól, hogy milyen jók voltak a termékeik” – mutatott rá Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos. “A Qualcomm több mint öt évre szabálytalanul kizárta riválisait az LTE sávszélességű chipkészletek piacáról, így betonozva be a dominanciáját” – mondta Vestager, hozzátéve, hogy a cég ezzel akadályozta az innovációt és lehetetlenné tette a választást a fogyasztók számára. Az uniós biztos elmondta továbbá, az Apple-re azért nem róttak ki bírságot, mert ebben az esetben “egyértelműen” a Qualcomm élt vissza az erőfölényével.

Az Európai Bizottság 2015-ben indított vizsgálatot a kaliforniai cég ellen, amely a világ legnagyobb mobiltelefonchip-gyártója. A 997 millió eurós bírság a vállalat tavalyi árbevételének mintegy 4,9 százalékát teszi ki.

Bennfentes források szerint az uniós versenyjogi hatóság a következő hónapokban egy másik ügyben is megbírságolhatja a Qualcommot, amiért a vállalat úgynevezett ragadozó árképzési gyakorlatot alkalmazott, azaz áron alul adta a chipjeit annak érdekében, hogy kiszorítsa a piacról egyik egykori riválisát.

Az Egyesült Államok korábban azzal vádolta az Európai Bizottságot, hogy módszeresen vesz célba amerikai cégeket, s egyes szakemberek szerint a mostani döntés is fokozni fogja a feszültséget Washington és Brüsszel között.

Hasonló ügyben Brüsszel tavaly júniusban rekordösszegű, mintegy 2,4 milliárd eurós bírságot szabott ki a Google amerikai internetes óriásvállalatra. Korábban pedig az ugyancsak amerikai Intel mikroprocesszor-gyártót büntették 1,06 milliárd euróra a trösztellenes szabályok megsértése miatt.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Veszélyben a román kormánykoalíció

"Meglehetősen komoly" a veszélye annak, hogy felbomlik a bukaresti PSD-ALDE szociálliberális kormánykoalíció, miután a szociáldemokraták úgy döntöttek, hogy saját jelöltet indítanak a novemberi elnökválasztáson - írta szerdai számában az Adevarul című lap.

Read More »

Merkel utódja lesz az új német védelmi miniszter

Meglepetésre a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer lesz az új német védelmi miniszter, miután Ursula von der Leyen szerdán távozik a tárca éléről - erősítette meg a dpa német hírügynökség értesülését kedd este Thomas Strobl, a CDU helyettes alelnöke.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás