Az amerikai védelmi miniszter próbálja puhítgatni a törököket

Önmérsékletre szólította fel kedden Törökországot az amerikai védelmi miniszter az Észak-Szíriában folytatott katonai műveleteiben. James Mattis szerint az Ankara által indított offenzíva megnehezíti a menekültek békés visszatérését a térségbe, és terrorszervezetek előtt nyithatja meg a kaput.

„Az al-Kaida és az Iszlám Állam nyilvánvalóan kihasználhatja, hogy most nem rájuk összpontosítunk. Ráadásul (a katonai művelet) súlyosbíthatja a Szíriára nehezedő humanitárius válságot” – mondta az amerikai védelmi miniszter újságíróknak indonéziai látogatásán.

Törökország négy napja indított offenzívát az északnyugat-szíriai Afrín körzetében a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű katonai koalíció és a benne részt vevő Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen. Utóbbit Ankara a törökországi kurd szakadár Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tartja, és többször élesen bírálta az Egyesült Államokat amiatt, hogy az támogatást nyújt az SDF-nek.

Az Olajág fedőnevű hadművelettel Törökország új frontot nyitott a már csaknem hét éve húzódó szíriai polgárháborúban. Ankara célja, hogy úgynevezett „biztonságos zónát” alakítson ki a határvidéken mintegy 30 kilométeres mélységben.

„Afrín térsége már kezdett stabilizálódni, kezdtek visszatérni a menekültek, beindultak a humanitárius segélyek. A török offenzíva most tönkreteszi ezt az erőfeszítést” – fogalmazott James Mattis. A védelmi miniszter kijelentette: nagyon komolyan veszik Törökország legitim biztonsági aggályait, de úgy látják, az erőszak fellángolása Afrín térségében újra zavart kelt Szíria egyik viszonylag nyugodt körzetében.

„Az Egyesült Államok arra kéri Törökországot, hogy mind az offenzíva erejét, mind az időtartamát tekintve tartsa korlátok között az észak-szíriai hadműveleteit” – mondta Mattis.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »