Tavaly sokkal kevesebb menekült érkezett Olaszországba és Görögországba

Az előző évhez képest érezhetően kevesebb bevándorló érkezett 2017-ben Olaszországba és Görögországba – közölték a helyi hatóságok.

A belügyminisztérium adatai szerint az olaszországi kikötőkbe 119 310 olyan ember érkezett, akiket a Földközi-tengerből mentettek ki. 2016-ban ez a szám 34 százalékkal több volt, 180 ezer.

Az Európai Unió és Törökország között létrejött menekültügyi intézkedések hatására még ennél is nagyobb arányban csökkent a Görögországba érkezett migránsok száma. A görög belügyminisztérium hétfőn ismertetett adatai szerint 2017-ban kereken 25 ezer migráns érkezett a görög szárazföldre, ugyanebben az időszakban Törökországból 24 970 ember a görög szigetekre. 2016-ban még 173 450 migráns érkezett a görög szigetekre.

A 2016 márciusában kötött EU-török megállapodás értelmében az égei-tengeri görög szigetekre érkező minden olyan migránst vissza kell szállítani Törökországba, aki nem kap menedékjogot Görögországban. Ennek ellenére a görögországi szigeteken lévő táborok telítettek, a Leszbosz szigetén lévő Moria táborban 5600 ember él, holott az csak 2300 ember befogadására alkalmas – közölte a belügyi tárca.

Olaszországban július óta esett vissza jelentősen az érkező menekültek száma, amikor a dél-európai állam megállapodott a líbiai egységkormánnyal az észak-afrikai állam parti őrségének támogatásáról. Emberi jogvédők azonban bírálják a megállapodást, mert a polgárháború sújtotta országban több százezer migráns rekedt, akik gyakran esnek az embercsempészek áldozatául.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »