Feloszlatták az olasz parlamentet

Az előzetes várakozásoknak megfelelően március 4-re írta ki csütörtökön a Paolo Gentiloni vezette olasz kormány a 2018-as általános választások időpontját azután, hogy Sergio Mattarella elnök a nap folyamán feloszlatta a parlamentet.

Gentiloni a parlament feloszlatása előtti hivatalos lépésként csütörtökön találkozott Mattarellával, akivel egyeztetett a jövő évi választásokról. Találkozójukat követően Mattarella összehívta az olasz parlament két házának elnökeit, és aláírta a parlament feloszlatásáról szóló nyilatkozatot.

A Matteo Renzi előző kormányfő lemondását követően a miniszterelnöki tisztséget tavaly decembertől betöltő olasz kormányfő csütörtöki évzáró sajtótájékoztatóján „gyümölcsözőnek” nevezte a Demokrata Párt vezette kormánykoalíció ötéves ciklusát, amely során Olaszország megkezdte a kilábalást a második világháború óta „legsúlyosabb válságából„.

Róma, 2017. december 28. A Quirinale elnöki palota sajtóosztálya által közreadott képen Sergio Mattarella olasz elnök (b) és Paolo Gentiloni kormányfõ megbeszélést folytat a római államfõi rezidencián 2017. december 28-án. Mattarella ezen a napon aláírta a parlament feloszlatásáról szóló rendeletet. (MTI/EPA/Quirinale elnöki palota sajtóosztálya)

Róma, 2017. december 28.
A Quirinale elnöki palota sajtóosztálya által közreadott képen Sergio Mattarella olasz elnök (b) és Paolo Gentiloni kormányfő megbeszélést folytat a római államfői rezidencián 2017. december 28-án. Mattarella ezen a napon aláírta a parlament feloszlatásáról szóló rendeletet. (MTI/EPA/Quirinale elnöki palota sajtóosztálya)

Az olasz kormányfő a nap folyamán tartott évzáró sajtótájékoztatóján azt kérte a pártoktól, hogy „ne terjesszenek félelmet, és ne tegyenek valószínűtlen ígéreteket a közelgő választási kampány során”. „Úgy vélem, hogy az ország érdekében áll, hogy olyan választási kampánya legyen, amely a lehető legnagyobb mértékben korlátozza a félelmek és az illúziók terjesztését” – mondta.

Az új olasz parlament március 23-án tartja alakuló ülését az elnöki hivatal tájékoztatása szerint.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/EFE/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »