FT: jóval kevesebb munkahelyet telepítenek külföldre a londoni pénzintézetek

Az előrejelzések által valószínűsített több tízezernél jóval kevesebb, négyezernél nem sokkal több munkahelyet készülnek külföldre telepíteni a londoni City pénzügyi szolgáltató cégei a brit EU-tagság megszűnése után a Financial Times csütörtöki becslése szerint.

A londoni gazdasági napilap a City 15 legnagyobb bankjának legutóbbi vezetői nyilatkozataira, illetve tucatnyi bankvezetővel készített saját interjúira alapozva arra a következtetésre jutott, hogy a londoni nagybankok összesen 4315 állást telepítenének külföldre.

A Deutsche Bank londoni befektetési részlege, amelynek egyik vezetője nemrég négyezer munkahely áttelepítését helyezte kilátásba, a Financial Times becslése szerint valójában csak 350 állást vinne el a Cityből. Ez a Deutsche Bank londoni alkalmazotti állományának 5 százaléka.

Jamie Dimon, a JP Morgan elnök-vezérigazgatója már a brit EU-tagságról tavaly júniusban tartott – a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert – népszavazás előtt szintén négyezer londoni munkahely áttelepítését helyezte kilátásba arra az esetre, ha Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból. A JP Morgan londoni központjában jelenleg 16 ezren dolgoznak. A Financial Times csütörtöki elemzése szerint azonban a cég londoni részlegéből áthelyezett állások száma inkább 700 körül lehet a Brexit várható időpontjáig, 2019 tavaszáig.

A lap szerint ugyanakkor egyes bankvezetők továbbra sem zárják ki, hogy a brit EU-tagság megszűnésének hosszabb távon drámai hatása lehet a City pénzügyi központjára. Rob Rooney, a Morgan Stanley International vezérigazgatója a Financial Timesnak kijelentette: nem az a lényeg, hogy mi történik a Cityben a Brexit másnapján, „a történet mindig is arról szólt, hogy mi lesz 3-5 év múlva”.

Ezt a véleményt nagy londoni elemzőházak is osztják

Az Oliver Wyman globális vállalati tanácsadó cég modellszámításai szerint a legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása esetén az EU-piachoz kötődő citybeli üzleti aktivitás 40-50 százalékkal zuhanna, 18-20 milliárd font (6500-7200 milliárd forint) bevételkiesést és 31-35 ezer munkahely megszűnését okozva a londoni pénzügyi szolgáltatási szektorban.

Ez azonban csak a közvetlen hatás lenne, a tovagyűrűző másodlagos hatások miatt még további 14-18 milliárd font bevétel és 34-40 ezer munkahely kerülhet veszélybe. A legrosszabb forgatókönyv szélsőértékhatása így akár 38 milliárd font (csaknem 14 ezer milliárd forint) bevételkieséssel és 75 ezer munkahely megszűnésével is járhat a Cityben az Oliver Wyman londoni elemzői szerint. Tovább

Egy másik elemzőház, a Centre for London ugyanerről összeállított tanulmánya szerint ha London pénzügyi központja elveszíti hozzáférését az Európai Unió egységes belső piacához, az 70 ezer citybeli pénzügyi szolgáltatási munkahely megszűnéséhez  vezethet. Tovább

A cég szerint ez katasztrófával érne fel, mivel London teljes exportján belül a pénzügyi és egyéb kapcsolódó szolgáltatások exportjának értéke eléri az évi 100 milliárd fontot (csaknem 36 ezer milliárd forintot), a londoni gazdaság teljes exportjának 50 százalékát.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek