Egyszerűsített agrárpolitikát szavazott meg az EP

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az agrárpolitika egyszerűsítését és a gazdálkodók szupermarketekkel szembeni alkupozíciójának erősödését szolgáló intézkedéseket szavazott meg kedden.

Parlamenti tájékoztatás szerint a közös agrárpolitika (kap) 2018-ban életbe lépő, az ellátási láncban szilárdabb pozíciókat rögzítő változásait 503 szavazattal 87 ellenében, 13 tartózkodás mellett fogadták el.

Az új jogszabály lehetővé teszi az elismert gazdaszervezetek számára, hogy tagjaik nevében beszállítói szerződésekről tárgyaljanak anélkül, hogy ezzel megsértenék az Európai Unió versenyjogi szabályait. Eddig erre csak néhány ágazatban volt lehetőség.

A rendelkezéseknek köszönhetően a gazdálkodók nagyobb védettséget élveznek majd a piaci kilengésekkel és természeti kockázatokkal szemben, személyre szabottabb lesz a jövedelem stabilizálására nyújtott támogatás és nő a biztosítás után fizetett kártérítés is. Emellett lehetővé teszik, hogy a bizottság válsághelyzetben gyorsabban tudjon segítséget nyújtani a rászoruló termelőknek.

A jövőben a tagállamoknak nagyobb szabadsága lesz az agrártámogatásra érdemes gazdálkodók körének meghatározásában, illetve a fiatal gazdák támogatásában. Emellett 25 százalékról az alaptámogatás 50 százalékára emelhető az első 25-90 hektárra adható plusztámogatást azért, hogy a fokozatosan elöregedő szektort vonzóbbá tegyék a fiatalok számára.

Az új szabályokat az Európai Unió Tanácsának is jóvá kell hagynia, mielőtt azok 2018. január elején életbe lépnek.

Forrás: MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »