Trump lángba boríthatja az arab világot

Az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának – jelentette be szerdán Washingtonban Donald Trump amerikai elnök, egyúttal közölte, hogy az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe. A döntést egyedül Izrael üdvözölte, az összes többi eddigi reagálás elutasító volt.

Meg vagyok róla győződve, hogy eljött az ideje Jeruzsálem elismerésének Izrael fővárosaként”

– mondta Trump. Leszögezte, hogy az Egyesült Államok továbbra is „mélyen elkötelezett” a közel-keleti béke megteremtése mellett. Fogadkozott, hogy minden tőle telhetőt megtesz a béke megteremtése érdekében az izraeliek és a palesztinok között. Hangsúlyozta azt is, hogy a tartós békemegállapodás részeként támogatni fogja a kétállami megoldást (vagyis Izrael mellett egy független palesztin állam létrejöttét), és olyan békemegállapodást akar, amely mindkét fél számára elfogadható. Az amerikai elnök fehér házi beszédében elismerte, hogy bejelentése után „természetesen lesznek nézeteltérések és ellentétek”.

„Biztosak vagyunk azonban abban, hogy végül – ahogyan orvosoljuk ezeket az ellentéteket – elérkezünk a nagyobb megértéshez és együttműködéshez” – hangoztatta Trump. Leszögezte, hogy Jeruzsálemnek mindhárom nagy vallás – a judaizmus, a kereszténység és az iszlám – szent helyének kell maradnia.

Washington, 2017. december 6. Donald Trump amerikai elnök mutatja az általa aláírt, Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő dekrétumot Mike Pence alelnök jelenlétében a washingtoni Fehér Házban 2017. december 6-án. Trump bejelentette továbbá, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezteti át az amerikai nagykövetséget. (MTI/AP/Evan Vucci)

Washington, 2017. december 6.
Donald Trump amerikai elnök mutatja az általa aláírt, Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő dekrétumot Mike Pence alelnök jelenlétében a washingtoni Fehér Házban 2017. december 6-án. Trump bejelentette továbbá, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezteti át az amerikai nagykövetséget. (MTI/AP/Evan Vucci)

Trump arra utasította a külügyminisztériumot, hogy készítse el a nagykövetség átköltöztetésének tervét Tel-Avivből Jeruzsálembe. Ez – mint mondta – „a realitás tudomásul vétele”. Felszólított a világ többi országát, hogy kövessék az Egyesült Államok példáját. „Ma végül elismerjük azt, ami kézenfekvő, azt, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa” – mondta Trump.

Az elnök beszédében többször hangsúlyozta: már régóta esedékes volt, hogy Washington elismerje Jeruzsálemet Izrael fővárosának, oda költöztesse a nagykövetségét, és több elődje fontos kampányígéretévé tette ezt, de megválasztása után nem hozta meg az erre vonatkozó döntést.

„Én megteszem” – mondta Donald Trump. Az amerikai elnök nyugalomra szólított fel, és reményét fejezte ki, hogy döntése után a mérsékelt hangok felülkerekednek a gyűlölet hangjain. Hozzátette, hogy Mike Pence alelnök az elkövetkező napokban a Közel-Keletre látogat.

Donald Trump bejelentése nem volt váratlan: már előző nap tájékoztatta a nagykövetség átköltöztetésének tervéről több arab ország vezetőjét, és Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét is. Tovább

Izrael kivételével sorra utasítják el Trump döntését a világ vezető hatalmai

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök történelmi jelentőségűnek nevezte Trump döntését, amelyet szerint tartalmaznia kell a palesztinokkal kötendő  békemegállapodásnak is. „Trump bejelentése segíti a békét, és mindenkit a valóság talajához köt”- vélekedett az izraeli miniszterelnök, aki szerint „nincs olyan béke, amely ne tartalmazná Jeruzsálemet Izrael állam fővárosként”.

Reuven Rivlin izraeli államelnök Izrael hetvenedik születésnapjára adott csodálatos ajándéknak nevezte az amerikai elnök bejelentését, és köszönetet mondott Trumpnak. „A jubileum, a város újraegyesítésének ötvenedik évfordulója után eljött az ideje, hogy nyugalom legyen Jeruzsálemben, és a remény virágzását lássák Izrael fővárosában, azon a helyen, ahová a világ minden tájáról jönnek a zarándokok” – tette hozzá.

Mahmúd Abbász palesztin elnök elítélte Trump döntését, amely szerinte egyenlő azzal, hogy az Egyesült Államok lemond a közel-keleti békefolyamatban játszott közvetítői szerepéről. Abbász kijelentette azt is, hogy Jeruzsálem „a palesztin állam örök fővárosa”. A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) szerint Trump döntése lerombolta az izraeli-palesztin válság kétállami, Izrael mellett egy független palesztin állam létezését előirányzó megoldását – jelentette ki Száeb Erakat, a PFSZ főtitkára. Donald Trump döntésével egyúttal az Egyesült Államok is elvesztette a hitelét, hogy szerepet játszhasson bármilyen békefolyamatban – tette hozzá. A Hamász palesztin iszlamista szervezet vezetője, Iszmáil Haníje közleményében ugyancsak elítélte Trump döntését, és azzal vádolta meg, hogy semmibe vette a palesztinok érzelmeit.

António Guterres ENSZ-főtitkár leszögezte: csakis az Izrael és palesztinok közötti közvetlen tárgyalásokon lehet határozni Jeruzsálem státuszáról . „Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy támogassam az izraeli és palesztin vezetőket annak érdekében, hogy visszatérjenek az érdemi tárgyalásokhoz” – mondta Guterres.

Emmanuel Macron francia államfő sajnálatosnak nevezte Trump döntését. „Ez sajnálatos döntés, amelyet Franciaország nem támogat, és amely szembemegy a nemzetközi joggal” – mondta Algírban a francia elnök. Jelezte, mindent megtesz, hogy megerősítse a békét a régióban, és mindenkit arra kért, hogy „minden áron kerüljék el az erőszakot” és a párbeszédet helyezzék előtérbe.

A kairói külügyminisztérium közleményében leszögezte, hogy Egyiptom elutasítja Trump döntését, és azzal, hogy ő elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, nem változtat a város nemzetközileg elismert jogi státuszán.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter közölte, hogy országa aggodalommal fogadja és elítéli Donald Trump döntését, amely szerinte felelőtlen. Egyúttal hangsúlyozta: „a döntés a nemzetközi jog és a vonatkozó ENSZ-határozatok nyílt megsértése”. Recep Tayyip Erdogan török elnök még kedden kijelentette, hogy Törökország Trump döntésének következményeként megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel.

A török külügyminisztérium közleményében azt írta, hogy – „miként arra korábban több ENSZ-határozat rámutatott” – a palesztinok ügyének megoldása csak egy olyan független és szuverén palesztin állam kialakítása révén lehetséges, amelynek fővárosa Kelet-Jeruzsálem. A tárca nyomatékosította: elfogadhatatlan, hogy az Amerikai Egyesült Államok, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, figyelmen kívül hagyja ezt. Hozzátették: „a palesztinok függetlenné válása történelmi, lelkiismereti és emberi kötelezettség”. „A szerdai döntés a béke alapja teljes elpusztításának kockázatát hordozza magában” – fogalmazott a közlemény.

Irán „határozottan elítéli” az Egyesült Államok döntését – közölte a teheráni külügyminisztérium, amely szerint Washington lépése nemzetközi határozatokat sért. Ali Homeni ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője a nap folyamán azt mondta, az Egyesült Államok megpróbálja megingatni a térségbeli helyzetet és háborút akar kirobbantani Izrael biztonságának védelmében.

Lengyelország „még mindig” Tel-Avivot tekinti Izraeli fővárosának – közölte szerdán Brüsszelben Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter. A PAP hírügynökség által idézett nyilatkozat még azelőtt hangzott el, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette: az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának.

Jordánia kormánya is elutasította Donald Trump amerikai döntését arról, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként – közölte szerdán Mohamed Múmeni jordániai kormányszóvivő.

  • Az EU aggódik
Az Európai Unió komolyan aggódik az Egyesült Államok elnökének Jeruzsálem státusáról szóló bejelentése és annak várható, a békére vonatkozó következményei miatt – jelentette ki szerdán Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdán. Mogherini hangsúlyozta, Jeruzsálem státuszát tárgyalásos úton kell rendezni, teljesítve az érintettek várakozásait. Az Európai Unió és tagállamainak álláspontja nem változik, továbbra is tiszteletben tartják a nemzetközi megállapodásokat, beleértve a diplomáciai képviseleteik elhelyezkedését is.

Nem támogatja a német kormány Donald Trump amerikai elnök azon döntését, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként – tudatta szerdán szóvivője útján Angela Merkel német kancellár. Steffen Seibert a kancellárt idézve a Twitteren azt írta, hogy a német szövetségi kormány nem támogatja Donald Trump álláspontját, „mert Jeruzsálem státuszát egy kétállami megoldás keretében kell rendezni”.

Theresa May brit miniszterelnök közlése szerint London sem ért egyet Trump döntésével. May a Downing Street által szerda este közzétett állásfoglalásában leszögezte: London véleménye szerint a döntés nem használ a térségbeli békekilátásoknak. A brit miniszterelnök hangsúlyozta: kormánya nem tervezi Nagy-Britannia izraeli nagykövetségének áthelyezést Tel-Avivból.

„Régóta vallott álláspontunk Jeruzsálem státuszával kapcsolatban egyértelmű: e státuszt az izraeliek és a palesztinok közötti tárgyalásos megállapodással kell rendezni, és Jeruzsálemnek végső soron az izraeli és a palesztin állam közös fővárosává kell válnia” – áll Theresa May szerda esti nyilatkozatában. A brit miniszterelnök hozzátette: Nagy-Britannia az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozataival összhangban Kelet-Jeruzsálemet a megszállt palesztin területek részének tekinti.

Donald Trump amerikai elnök a tűzzel játszik azzal, hogy hivatalosan Izrael fővárosának ismerte el Jeruzsálemet  – jelentette ki szerdán Leonyid Szluckij, az orosz parlament alsóháza külügyi bizottságának elnöke. Hangsúlyozta, hogy a lépés ellentétes a közel-keleti rendezés amúgy is törékeny koncepciójával és ismét robbanáshoz vezethet a palesztin-izraeli konfliktusban.

„Ha az Egyesült Államok Jeruzsálembe teszi át a nagykövetségét, akkor Washington gyakorlatilag semmibe veszi a palesztinok és a nemzetközi közösség véleményét, beleértve a saját szövetségeseiét” – fogalmazott Szluckij.

Kanada nem szándékozik követni az Egyesült Államok példáját: nem helyezi át izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe – közölte szerdán nyilatkozatban Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter. „Kanada szilárd szövetségese és barátja Izraelnek, és ugyancsak barátian viszonyul a palesztin néphez. Hagyományos álláspontja az, hogy Jeruzsálem státuszának problémája csakis a palesztin-izraeli vita általános megoldásának keretében oldódhat meg” – mondta Freeland, majd pedig nyugalomra intett a kérdést illetően.

Általános sztrájkra és tüntetésekre hívtak fel palesztin szervezetek

Általános sztrájkra és tüntetésekre hívtak fel csütörtökre palesztin világi és iszlamista szervezetek tiltakozásul az ellen, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának. A szervezetek közös nyilatkozatban fogalmazták meg felhívásukat, a palesztin oktatási minisztérium pedig válaszul tanítási szünetet rendelt el, és arra buzdította a tanárokat, továbbá a középiskolás diákokat és az egyetemistákat, hogy vegyenek részt a tüntetéseken, amelyek Ciszjordániában, a Gázai övezetben és Jeruzsálem palesztin részén szerveződnek.

A tiltakozási akciók már szerda éjjel elkezdődtek: Betlehemben palesztinok lekapcsolták Jézus vélt születési helyének karácsonyi megvilágítását, és lekapcsolták az égőket Rámalláhban is egy köztéri karácsonyfán.

Jordánia fővárosában, Ammánban a palesztin menekültek lakta városrészben fiatalok százai vonultak az utcákra „Le Amerikával!”, „Amerika a terror szülője!” mondatokat skandálva, Trumpot gyalázva, és követelve, hogy Jordánia bontsa fel a békeszerződést, amelyet 1994-ben kötött Izraellel.

A Biztonsági Tanács rendkívüli összehívását kérte nyolc ország

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását kérte nyolc ország Jeruzsálem kérdésében. Mind a nyolc ellenzi, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Svédország, Egyiptom, Szenegál, Bolívia és Uruguay fordult Japánhoz – amely decemberben a BT elnöke – a kéréssel, hogy az ENSZ főtitkára, António Guterres még e hétre hívja egybe a 15 tagállam képviselőit.

Japán ENSZ-nagykövete ennek eleget tett, és pár óra elteltével közölte, hogy pénteken – helyi idő szerint – reggel kilenc órakor – magyar idő szerint délután háromkor – kezdődik a tanács ülése.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/Reuters/dpa/PAP/AFP/Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »