Megérkeztek Jemenbe a védőoltások

Több hét után először négy segélyszállító repülőgép érkezett a jemeni fővárosba – közölte egy helyi tisztségviselő. A síita lázadók kezén lévő szanaai repülőteret a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció tartotta blokád alatt.

Az ország 27 millió lakosából 17 millió szenved élelmiszer-hiánytól a háború sújtotta országban, közülük hétmillió már gyakorlatilag éhezik. Az országot emellett kolerajárvány is sújtja, a fertőzöttek száma immár 945 ezerre rúg.

Két segélyszállító repülőgép az ENSZ-é, egy az ENSZ Gyermekalapjáé (UNICEF), egy pedig a Nemzetközi Vöröskereszté – tette hozzá a meg nem nevezett nyilatkozó. A UNICEF gépe sürgős segélyt hozott, a másik három gép pedig segélyszervezeti alkalmazottakat.

Munkások 1,9 milió vakcinát tartalmazó egészségügyi segélycsomagot pakolnak ki a szanaai nemzetközi repülőtéren, 2017. november 25-én.  EPA/YAHYA ARHAB

Munkások 1,9 milió vakcinát tartalmazó egészségügyi segélycsomagot pakolnak ki a szanaai nemzetközi repülőtéren, 2017. november 25-én. EPA/YAHYA ARHAB

Nemzetközi segélyszervezetek két nappal korábban panaszkodtak arra, hogy a szaúdi vezetésű koalíció még mindig nem lazított a Jemen elleni blokádján, pedig ez szükséges lenne ahhoz, hogy a segélyeket eljuttassák a humanitárius katasztrófa sújtotta civileknek.

Szaúd-Arábia 2015 márciusa óta avatkozik be a jemeni konfliktusba, amely a nemzetközileg elismert jemeni kormány és a húszik között zajlik. Rijádot számtalanszor bírálták azért, hogy jemeni bombázásainak rengeteg civil áldozata van, a koalíció jelenléte pedig csak rontott a jemeniek életkörülményein.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / dpa

 

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »