Feloldják a jemeni kikötők blokádját

A Szaúd-Arábia vezette arab katonai szövetség feloldja blokádját a nyugat-jemeni Hodeida város tengeri kikötői, valamint a síita húszi lázadók kezén lévő főváros, Szanaa repülőtere körül, hogy szabad utat biztosítsanak a humanitárius segélyeknek – jelentette be szerdán a szövetség.

A blokádot a két helyszínen helyi idő szerint csütörtökön délben oldják fel. A koalíció szerint a blokád célja annak a megakadályozása, hogy Irán fegyvereket szállítson a húszi lázadóknak, az ENSZ és más nemzetközi segélyszervezetek azonban többször felszólították a koalíciót, hogy lazítsanak a blokádon, mert nem tudják eljuttatni a segélyszállítmányokat a humanitárius katasztrófa szélére sodródott több millió rászorulónak Jemenben.

Szanaa, 2017. november 13. Jemeniek tüntetnek a szaúdi koalíció blokádja ellen Szanaában 2017. november 13-án. A blokád miatt a nemzetközi segélyszállítmányok nem jutnak be az országba, ezért súlyos élelmiszer- és gyógyszerhiány fenyegeti a lakosságot. A síita lázadók ellen a jemeni kormány oldalán harcoló szaúdi koalíció november 6-án zárta le a jemeni repülõtereket és kikötőket a Rijád elleni, két nappal korábban elkövetett rakétatámadás miatt. (MTI/EPA/Jahja Arhab)

Szanaa, 2017. november 13.
Jemeniek tüntetnek a szaúdi koalíció blokádja ellen Szanaában 2017. november 13-án. A blokád miatt a nemzetközi segélyszállítmányok nem jutnak be az országba, ezért súlyos élelmiszer- és gyógyszerhiány fenyegeti a lakosságot. A síita lázadók ellen a jemeni kormány oldalán harcoló szaúdi koalíció november 6-án zárta le a jemeni repülõtereket és kikötőket a Rijád elleni, két nappal korábban elkövetett rakétatámadás miatt. (MTI/EPA/Jahja Arhab)

  • Előzmények

Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók november elején ballisztikus rakétát lőttek ki a rijádi nemzetközi repülőtérre. A húszik a rakétacsapást indoklásuk szerint válasznak szánták a Szaúd-Arábia által vezetett koalíció jemeni bombázásaira és blokádjára. A katonai koalíció válaszul több légicsapást mért a húszi lázadók kezén lévő jemeni fővárosra, és megszigorította a jemeni repülőterekre és kikötőkre korábban elrendelt blokádját. Habár Irán támogatja a lázadókat, tagadja, hogy fegyverrel is ellátja őket.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) hétfőn közölte, hogy két és fél millió jemeni nem jut tiszta vízhez a blokád miatt, amelynek következtében leállt a szivattyúk üzemeltetéséhez szükséges dízelolaj szállítása is. Az ENSZ a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy ártatlan emberek ezrei halnak meg, ha a koalíció fenntartja a blokádot.

Szaúd-Arábia 2015 márciusában avatkozott be a jemeni konfliktusba, amely a nemzetközileg elismert jemeni kormány és a húszik között zajlik. Rijádot számtalanszor bírálták azért, hogy jemeni bombázásainak rengeteg civil áldozata van, a koalíció jelenléte pedig csak rontott a jemeniek életkörülményein.

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »