Drasztikus elbocsájtási hullámra készül a Teva

Az izraeli Teva vállalat várhatóan megválik izraeli dolgozóinak negyedétől az új, hatékonyságnövelő szerkezetátalakítási reformprogram keretében – írta csütörtökön a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A következő hónapokban elbocsájtásra jelölt ezerhétszáz alkalmazott között lesz Michael Hayden is, aki az új gyógyszerek kifejlesztéséért felelt a cégnél. Az Izraelben  jelenleg foglalkoztatott hatezer-nyolcszázhatvan embernek várhatóan mintegy negyede kényszerül új munkahelyet keresni, s az egész világon dolgozó mintegy ötvenhétezer Teva-alkalmazottnak az ötödétől köszön el az izraeli óriásvállalat. Külföldön a ynet szerint elsősorban Amerikát, és nem Európát érintik a változások.

A leépítéseket már Kare Schultz, a november elsején munkába állt új vezérigazgató vezényeli le. A döntést a három hete közzétett lesújtó harmadik negyedéves eredmények is okozhatták.

Shultz nem először kezdi a dolgozók jelentős részének menesztésével az átszervezéseket: a dán Lundbeck vállalat élén 2015-ben az alkalmazottak tizenhét százalékának kellett távoznia az új igazgató munkába állása után.

A november elején kiadott negyedéves adatok a harmadik negyedévben a nyereség és a megrendelések drámai csökkenéséről számoltak be, és jelentősen visszavetették az év hátralévő részére szóló előrejelzéseket.

A New York-i tőzsdén a vállalat részvényei az elmúlt 12 hónapban mintegy hatvannyolc százalékot estek, mivel a cég a stratégiai irányváltás nehézségeivel küzd zászlóshajó terméke, a szklerózis multiplex elleni Copaxone gyógyszer kizárólagossági jogainak megszűnte, és egy újabb, hasonlóan sikeres gyógyszer hiánya miatt.

A Teva visszaesése nem csak a vállalat alkalmazottaira hat negatívan, de megérzik azok az izraeliek is, akiknek nyugdíj-megtakarításait részben ennek a cégnek a részvényeibe fektették a nyugdíjalapkezelők.

Forrás: MTI

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »