Nem tudott választani, inkább két új központot nyit a Goldman

A Goldman Sachs amerikai befektetési bank a Brexit után Frankfurtban és Párizsban erősíti európai jelenlétét.

Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs vezérigazgatója a Le Figaro című francia lapnak rámutatott arra, hogy a Brexit után a banknak nem lesz kizárólagos európai központja. „Ebből kettő lesz, Frankfurtban és Párizsban, mivel Németország és Franciaország Európa két legerősebb gazdasága” – mondta a lapnak.

A Goldman vezérigazgatója azt mondta, hogy lényegesen bővítik a bank frankfurti és párizsi központjának jelenlegi létszámát. Többen Londonból költöznek át, sokakat pedig helyben vesznek majd fel. Blankfein szerint „számos ok miatt” a Goldman jelenleg Londonban dolgozó amerikai alkalmazottjai közül többen inkább Párizsba költöznének, semmint Frankfurtba.

A Goldman a napokban írta alá azt a megállapodás, amelynek keretében egy frankfurti felhőkarcoló utolsó nyolc emeletét bérbe veszi. A csaknem 10 ezer négyzetméternyi területen mintegy ezer dolgozóját kívánja elhelyezni a bank, amelynél jelenleg 200-an dolgoznak Frankfurtban.

Több nagy nemzetközi bank, így például a Citigroup, a Morgan Stanley, a Nomura vagy éppen a Standard Chartered már bejelentették, hogy londoni központjaikat Frankfurtba helyezik át.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »