Beiktatták az osztrák képviselőház tagjait

Letették hivatali esküjüket a 183 fős osztrák képviselőház tagjai csütörtökön Bécsben, az eseményről csak az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) egyik képviselője, Harald Stefan hiányzott.

Hans-Jörg Schelling néppárti pénzügyminiszter váratlanul lemondott képviselői mandátumáról párttársa, Michaela Steinacker javára, így 34,4 százalékkal újabb rekordot döntött a nők aránya az alsóházban.

A 183-ból 85 törvényhozó először foglal helyet a Nemzeti Tanácsban, de új képviselőcsoportként csak a Pilz Listája nevű frakció került a testületbe. Kiesett viszont a Zöldek pártja.

A Hofburg nagy báltermében tartott beiktatáson a hagyományoknak megfelelően megjelent Alexander Van der Bellen szövetségi elnök, illetve Andreas Khol, a képviselőház volt elnöke és Norbert Steger (FPÖ) korábbi alkancellár is. A házelnöki tisztségre szűk többséggel Elisabeth Köstinger eddigi néppárti európai parlamenti képviselőt választották meg. Helyetteseiként a második elnök tisztségét a szociáldemokrata Doris Buresre, a harmadikét pedig Norbert Hoferre (FPÖ) osztották.

Az október 16-i választást a Sebastian Kurz addigi külügyminiszter vezette konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) nyerte, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) előtt. Az ÖVP-nek 62, az SPÖ-nek 52, az FPÖ-nek pedig 51 mandátuma van.

Az ÖVP és az FPÖ jelenleg kormányalakítási tárgyalásokat folytat, az új kancellár minden bizonnyal a mindössze 31 éves Kurz lesz. Az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) nevű liberális párt 10 képviselői helyet nyert el a Nemzeti Tanácsban. A Zöldekből kivált Peter Pilz vezette Pilz Listája 8 képviselői helyhez jutott. Magát Pilzet azonban a választás után szexuális zaklatási vádak érték, és úgy döntött, visszavonul és lemond mandátumáról.

Az alakuló ülésen a kancellári poszt várományosa, Sebastian Kurz azt mondta, hogy a választási eredmény esélyt ad a politikai elitnek az újrakezdésre. Hozzátette, hogy várakozásai szerint olyan reformokról is döntést tudnak majd hozni, amelyekhez kétharmados többség kell a parlamentben.

A konzervatív ÖVP-től jobbra álló FPÖ vezetője, Heinz-Christian Strache felszólalásában szintén arról beszélt, hogy az új kormány tényleges megújulást és pozitív változásokat hozhat az országban, egyebek között a bevándorlás, az adózás és a közvetlen demokrácia területén.

Christian Kern eddigi kancellár – akinek szociáldemokrata pártja minden bizonnyal ellenzékbe szorul – egyebek között azt sürgette, hogy a pártok ne adjanak teret a politikában a rasszizmusnak és az alantas ösztönöknek. A NEOS frakcióvezetője, Matthias Strolz arról beszélt, hogy határozott ellenzéki politikával korrupcióellenes fellépésre készülnek, továbbá az alkotmány védelmében és a reformok elősegítőjeként kívánnak fellépni. A Pilz Listájának frakcióját vezető Peter Kolba is azt hangoztatta, hogy észrevehető, kemény ellenzékként kívánnak politizálni.

Bécsben csütörtökre kisebb tüntetéseket is szerveztek, tiltakozva az ellen, hogy kormányra kerüljön az FPÖ, amelynek egyes nyilatkozatait sokan EU- és idegenellenesnek tartják.

Kapcsolódó cikkünk: Kurznak köszönhető az Osztrák Néppárt sikere

Forrás: MTI/APA/EFE

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »