Spanyolország üdvözölné a leváltott katalán elnök részvételét a választáson

A spanyol kormány üdvözölné Carles Puigdemont leváltott katalán elnök részvételét a decemberben tartandó katalóniai tartományi választásokon – közölte szombaton a kormányszóvivő a Reuters TV-nek nyilatkozva.

Inigo Mendez de Vigo a televíziós interjúban azt mondta, hogy ha Puigdemont folytatni akarja politikai tevékenységét, „szíve joga, azt gondolom, hogy készüljön a következő választásokra”.

A katalán parlament feloszlatása és a katalán kormány menesztése után Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy tartományi választásokat rendeznek Katalóniában december 21-én. A katalán elnök szombaton demokratikus ellenállásra hívott fel a madridi központi kormány ellen, amely magához vonta a tartomány irányítását a katalán függetlenség kinyilvánítása után. Tovább

„Egészen biztos vagyok abban, hogy amennyiben Puigdemont részt vesz ezeken a választásokon, gyakorolhatja a demokratikus ellenállás jogát” – tette hozzá a szóvivő.

Girona, 2017. október 28. Carles Puigdemont leváltott katalán elnököt (k, jobbra) és feleségét, Marcela Toport kísérik támogatók Gironában 2017. október 28-án, egy nappal az után, hogy Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök menesztette őt a spanyol szenátustól kapott felhatalmazás alapján. Puigdemont televíziós nyilatkozatában „demokratikus ellenállásra" szólított fel a spanyol alkotmány 155-ös cikkének alkalmazásával szemben. A spanyol kormány megkezdte a katalán kormányzati feladatok átvételét, a katalán elnöki jogkörök gyakorlásával Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettest bízta meg Rajoy. (MTI/EPA/Robin Townsend)

Girona, 2017. október 28.
Carles Puigdemont leváltott katalán elnököt (k, jobbra) és feleségét, Marcela Toport kísérik támogatók Gironában 2017. október 28-án, egy nappal az után, hogy Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök menesztette őt a spanyol szenátustól kapott felhatalmazás alapján. Puigdemont televíziós nyilatkozatában „demokratikus ellenállásra” szólított fel a spanyol alkotmány 155-ös cikkének alkalmazásával szemben. A spanyol kormány megkezdte a katalán kormányzati feladatok átvételét, a katalán elnöki jogkörök gyakorlásával Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettest bízta meg Rajoy. (MTI/EPA/Robin Townsend)

Mendez de Vigo elmondta, biztos abban, hogy a katalán rendőrség engedelmeskedni fog a törvényeknek, miután a kormány leváltotta a két fő tartományi rendőrségi parancsnokot. Azt mondta, ha Puigdemont nem hajlandó távozni hivatalából, a kormány „okosan és a józan ész jegyében” fog reagálni.

Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha a katalán elnök ellen bírósági eljárás indul, Mendez azt felelte, hogy Spanyolországban a politikai és bírói hatalmat szétválasztották, és „senki sem áll a jog felett”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »