Megkezdődött a spanyol hatalomátvétel Katalóniában

A spanyol kormány megkezdte a katalán kormányzati feladatok átvételét szombaton, miután a szenátustól kapott felhatalmazás alapján Mariano Rajoy miniszterelnök péntek este feloszlatta az autonóm regionális kormányt.

A katalán elnöki jogkörök gyakorlásával Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettest bízta meg a kormányfő, aki már összehívta a spanyol minisztériumok államtitkárait és helyettes államtitkárait, hogy döntsenek a különböző területeket érintő feladatokról.

Ilyen feladat például a spanyol belügyminisztérium számára a katalán rendőrség felügyelete. Első intézkedéseként José Ignacio Zoido spanyol tárcavezető menesztette Josep Lluis Trapero katalán rendőrfőnököt. Helyére pedig Ferrán López főfelügyelőt nevezte ki, aki eddig a katalán rendőrség területi koordinációjáért felelt, és a testület második embere volt.

Nyilvános levélben köszönt el a katalán rendőrségtől Pere Soler eddigi főigazgató, akit péntek este mentett fel posztjáról a spanyol miniszterelnök. Soler elfogadta menesztését, levelében pedig hangsúlyozta meggyőződését, hogy a katalán rendőrök bármilyen irányítás alatt továbbra is az állampolgárok jogainak tiszteletben tartásával végzik majd munkájukat.

“Megpróbáltuk, hogy ez a folyamat, amit ma él át Katalónia, ne érintse a katalán rendőri testület normális működését, de sajnos nem így lett” – írta a leköszönő vezető, aki szerint “rendkívül igazságtalan”, hogy megkérdőjelezték a katalán rendőrség szakmaiságát.

A spanyol sajtóban megjelent információk szerint várhatóan mintegy 150 magas beosztású katalán kormányzati tisztségviselő menesztését vonja maga után a spanyol kormány intézkedéssorozata.

Madrid, 2017. október 27. Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök sajtótájékoztatót tart a kormány rendkívüli ülését követően a madridi kormányfői rezidencián, a Moncloa-palotában 2017. október 27-én, ahol bejelentette, hogy a spanyol kormány feloszlatta a katalán parlamentet és december 21-re előrehozott parlamenti választásokat ír ki Katalóniában. A nap folyamán a katalán parlament függetlenségi pártjai megszavazták a független "Katalán Köztársaság" létrehozását célzó javaslatot és ennek folyományaként a spanyol szenátus megszavazta azt a intézkedéscsomagot, amely az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva a katalán kormány feloszlatását és előrehozott helyi parlamenti választások megrendezését tartalmazza. (MTI/EPA/Juanjo Martin)

Madrid, 2017. október 27.
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök sajtótájékoztatót tart a kormány rendkívüli ülését követően a madridi kormányfői rezidencián, a Moncloa-palotában 2017. október 27-én, ahol bejelentette, hogy a spanyol kormány feloszlatta a katalán parlamentet és december 21-re előrehozott parlamenti választásokat ír ki Katalóniában. A nap folyamán a katalán parlament függetlenségi pártjai megszavazták a független “Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot és ennek folyományaként a spanyol szenátus megszavazta azt a intézkedéscsomagot, amely az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva a katalán kormány feloszlatását és előrehozott helyi parlamenti választások megrendezését tartalmazza. (MTI/EPA/Juanjo Martin)

Madridban szombaton kora délután tüntetést tartottak, hogy kifejezzék a spanyol nemzet egységét és a katalán függetlenségi nyilatkozat elutasítását. A spanyol nemzeti zászlót lengető résztvevők teljesen megtöltötték a belvárosi Plaza de Colónt. “Éljen Spanyolország! Éljen Katalónia!” – skandálták, és sokan emeltek “Együtt” feliratú táblákat a magasba. A spanyol egység támogatóit vasárnap Barcelonában várják nagy szabásúra tervezett felvonulásra.

Az eddigi katalán elnök “demokratikus ellenállásra” szólított fel

“Demokratikus ellenállásra” szólított fel a spanyol alkotmány 155-ös cikkének alkalmazásával szemben Carles Puigdemont eddigi katalán elnök Barcelonában szombaton, akinek menesztését péntek este jelentette be a spanyol miniszterelnök a spanyol szenátustól kapott felhatalmazás alapján.

“Egy demokratikus társadalomban a parlament választja vagy menti fel az elnököt” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a Katalóniában bejelentett spanyol kormányzati döntések ellentétesek az állampolgárok szavazóurnáknál kinyilvánított akaratával.

A katalán politikus előre rögzített televíziós nyilatkozata elején elmondta: a katalán kormány teljesítette ígéretét azzal, hogy a helyi parlament pénteken megszavazta a független “Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot.

“Világos számunkra, hogy az elért eredmények megvédésének legjobb módja a demokratikus ellenállás a 155-ös cikk alkalmazásával szemben” – fogalmazott, és türelemre, kitartásra, valamint a erőszakmentességre, illetve a béke megőrzésére szólított fel. Kérte, hogy tartsák tiszteletben azoknak a katalánoknak a tiltakozásait, akik nem értenek egyet a katalán parlament “többségének döntésével”.

“Tovább dolgozunk, hogy szabad országot építsünk” – hangsúlyozta Puigdemont, majd azzal folytatta, hogy olyan társadalmat szeretnének, amelyben kevesebb az igazságtalanság, nagyobb az egyenlőség, a szolidaritás és a testvériség a világ minden népével. “Kezdve Spanyolország népeivel, amelyekhez kölcsönös tisztelettel és elismeréssel akarunk kötődni” – mondta beszéde végén a katalán politikus.

  • Legutóbbi cikkeink a témában:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Idén már nem nyit ki a Broadway

A producereket és színháztulajdonosokat képviselő kereskedelmi szövetség a Broadway Liga (The Broadway League) bejelentette, hogy az év hátralévő részében már nem nyitják újra a Broadwayt, a koronavírus-járvány miatt semmilyen előadást nem tartanak meg. 

Read More »

Nem fogadja el a történelem eltörlését Donald Trump

Az "amerikai forradalom" eltörlésének szándékával vádolta a Black Lives Matter mozgalom támogatóit az USA elnöke pénteken a dél-dakotai Mount Rushmore mellett elmondott ünnepi beszédében. Trump hosszasan méltatta az amerikai történelem nagyjait, és erősen bírálta az amerikai történelem személyiségei szobrainak, emlékműveinek lerombolását.

Read More »

Nagy-Britannia is beszáll a műholdas internetbizniszbe

A brit kormány megpróbálja felvenni a versenyt a Tesla alapító Elon Musk nevével fémjelzett Starlink műholdas hálózattal, ugyanis részesedést vásárolnak a csődközelbe került OneWeb társaságban, mely ugyanúgy egy több száz műholdból álló hálózattal szolgáltatna nagysebességű internetet az egész világon.

Read More »

Gyorsan megtalálták a lemondott francia miniszterelnök utódját

A kiváló technokrata hírében álló, ugyanakkor kényesebb politikai helyzeteket is megoldani képes Jean Castex kinevezése az ellenzék szerint arra utal, hogy Emmanuel Macron a következő két évben a korábbiaknál jobban előtérbe kíván lépni, és nem szeretné, ha egy ismert és népszerű személyiség - mint amilyen Edouard Philippe volt - árnyékot vetne rá.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás