Mattis: Észak-Korea egyre nagyobb fenyegetést jelent

Észak-Korea fenyegetése az atomtámadással egyre súlyosabb, és ha Phenjan valóra is váltja, akkor „hatalmas katonai válaszcsapásra számíthat” – jelentette ki szerdán Szöulban a dél-koreai látogatásom tartózkodó James Mattis amerikai védelmi miniszter.

„Ne legyenek kétségeik afelől, hogy ha megtámadnák az Egyesült Államokat vagy szövetségeseit, akkor veszíteni fognak”, mert Észak-Korea hadereje nem mérhető az amerikai-dél-koreai szövetségéhez – mondta, majd hozzátette: nem tudja elképzelni, hogy az Egyesült Államok bármikor elfogadja atomhatalomnak Észak-Koreát.

Mattis pénteken a Koreai-félszigetet kettéválasztó Demilitarizált Övezetben (DMZ) található Panmindzsonban tett látogatást, és azt mondta: az Egyesült Államok nem akar háborúzni Észak-Koreával, inkább nukleáris leszerelésére törekszik. Tovább

Szombaton hozzátette ehhez, hogy Washington a diplomáciai megoldást részesíti előnyben a válságban, de a diplomácia akkor a leghatékonyabb, ha „hiteles katonai erővel támogatják meg”.

Mind Mattis, mind dél-koreai hivatali partnere, Szong Jong Mo elvetette azt a felvetést közös sajtóértekezletükön, hogy az észak-koreai fenyegetésre válaszul taktikai atomfegyvereket telepítsenek Dél-Koreába.

Az amerikai miniszter érdemben nem mondott többet szombaton az észak-koreai válsággal kapcsolatban, mint korábban, de hangsúlyozni akarta annak súlyosságát az AP hírügynökség értékelése szerint. Mattis egyhetes ázsiai körútjának első állomásaként érkezett pénteken Dél-Koreába.

  • Legutóbbi cikkeink a témában:

Forrás: MTI/dpa/AP/AFP/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »