Előrehozott katalán választások kiírását tervezi a spanyol kormány

Januárban előrehozott helyi parlamenti választások megrendezése szerepel a spanyol kormány tervezett intézkedései között Katalóniában, amelyről megállapodott az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárttal (PSOE) – erősítette meg Carmen Calvo szocialista politikus a spanyol közszolgálati televíziónak nyilatkozva az eldiario.es internetes lap értesülését pénteken.

Carmen Calvo szerint az alkotmány 155-ös cikkének alkalmazása nem az autonómia felfüggesztését jelenti, hanem a törvényesség és alkotmányos rend helyreállítását Katalóniában. Hangsúlyozta: a katalán elnöknek van még ideje, amíg a spanyol parlament felsőháza, a szenátus nem szavaz az intézkedésekről, hogy maga jelentsen be előrehozott választásokat. “Kérjük is, hogy tegye meg” – tette hozzá.

A politikus nem kívánt részleteket elárulni arról, hogy mi áll a spanyol konzervatív kormány és a spanyol parlament legnagyobb ellenzéki pártjának megállapodásában.

Az eldiario.es úgy tudja, a javaslatcsomagban a “lehető legkisebb mértékű” beavatkozás szándéka szerepel, amelynek célja a választási folyamat biztosítása. Így az intézkedések nem érintenék a például a katalán közszolgáltatások működését.

Az internetes lap szerint az ideiglenes állami beavatkozás részeként:

  • tovább fokoznák a pénzügyi kontrollt, a spanyol pénzügyminisztérium felügyelete alá kerülne a helyi adók beszedése is,
  • az oktatás területén olyan intézkedéseket javasolnának, amelyek garantálják, hogy a szavazóhelyiségeknek kijelölt oktatási intézmények kinyissanak a választás napján,
  • továbbá átmenetileg a spanyol belügyminisztérium felügyelete alá kerülhet a katalán rendőrség, hogy így garantálják a közrendet.

A spanyol kormány a szocialisták mellett rendelkezik a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális, középutas párt támogatásával is, amely a katalán parlamentben a legnagyobb ellenzéki erő. Ők azok, akik hetek óta sürgetik az alkotmány 155-ös cikkének alkalmazását, és előrehozott választások megrendezését Katalóniában.

A spanyol kormány szombaton rendkívüli ülést tart, amelyen végleges döntés születik arról, hogy végül pontosan milyen intézkedéseket terjeszt be a szenátusnak az alkotmány 155-ös cikke alapján. Ez a passzus ad lehetőséget az államnak, hogy alkotmánysértés esetén beavatkozzon, és helyreállítsa a törvényes és alkotmányos rendet az autonóm közösségekben.

Sajtóértesülések szerint a szenátus elnöksége még szombaton összeül, hogy meghatározza a javaslatcsomag tárgyalásának menetét. Az Europapress spanyol hírügynökség információi szerint külön parlamenti bizottságot hoznak majd létre 27 szenátusi képviselővel, amely megvitatja a tervezett intézkedéseket. A bizottság által elfogadott javaslatcsomagról vitát és szavazást tartanak a felsőház ülésén. Nem hivatalos információk szerint erre október 27-én vagy október 30-án kerülhet sor.

Az intézkedések elfogadásához a képviselők abszolút többségének támogatása szükséges, ezzel a spanyol kormánypárt egymaga is rendelkezik. A megszavazott intézkedéscsomag azt követően lép hatályba, hogy megjelenik a hivatalos állami közlönyben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Elstartolt az S BLOCK blokklánc technológia

A nemzetközi elismertségnek örvendő 2019. évi blokklánc-technológiai konferencia, a WBF (World Blockchain Forum) Singapore Technology Conference június 22-én került megrendezésre Szingapúrban, a Marina Bay Sands szállodában. A konferencián most első alkalommal bemutatkozott annak társházigazdája, az S BLOCK, és tájékoztatta a résztvevőket küldetéséről, mely így hangzik: "Unleash your digital assets" ("Engedd szabadjára a digitális eszközeidben rejlő erőt").

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás