Új korszakot ígért a kínai elnök, de nem fognak senkit másolni

Modern szocialista ország felépítését és egy “új korszak” elindítását ígérte Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán a kommunista párt ötévenként megrendezett, egyhetes kongresszusát megnyitó pekingi beszédében, hozzátéve, hogy Kína soha nem fogja lemásolni semelyik másik ország politikai rendszerét, mégis nyitott marad a világra.

A kongresszuson – amely immár a XIX. – választják meg a párt új politikai bizottságát, amely a következő öt évben irányítja majd az országot. Valószínűleg alaposan megújul a 25 tagú politikai bizottság, azon belül a héttagú állandó bizottság, Hszi Csin-pingnek mint főtitkárnak azonban minden bizonnyal meghosszabbítják a mandátumát.

Hszi több mint három órán át beszélt a körülbelül 2300 küldött előtt a Nagy Népi Csarnok nevű kongresszusi központban, amely a Tienanmen tér közelében található. A kongresszus idején szigorú biztonsági intézkedések vannak érvényben egész Pekingben.

Hszi oldalán két elődjével, Csiang Cö-minnel és Hu Csin-taóval lépett be a terembe, ahol vastaps fogadta. Az állami tévében élőben közvetített beszédében felszólította a 89 millió fős párt tagjait, hogy szóban vagy tettben vegyék fel a küzdelmet minden ellen, ami veszélyeztetheti a párt hatalmát és tisztaságát. Elégedetten beszélt a párt korrupcióellenes harcának eddigi eredményeiről.

Peking, 2017. október 18. Hu Csin-tao volt kínai elnök, Hszi Csin-ping kínai elnök és Csiang Cö-min volt kínai elnök (b-j) a Kínai Kommunista Párt XIX. kongresszusának megnyitóján a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2017. október 18-án. A párt programját öt évre meghatározó egyhetes kongresszuson megválasztják az új politikai bizottság tagjait. (MTI/EPA/Vu Hong)

Peking, 2017. október 18.
Hu Csin-tao volt kínai elnök, Hszi Csin-ping kínai elnök és Csiang Cö-min volt kínai elnök (b-j) a Kínai Kommunista Párt XIX. kongresszusának megnyitóján a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2017. október 18-án. A párt programját öt évre meghatározó egyhetes kongresszuson megválasztják az új politikai bizottság tagjait. (MTI/EPA/Vu Hong)

Elnöksége kezdetén Hszi elindított egy nagy antikorrupciós kampányt, amelyben eddig 1,3 millió tisztségviselőt büntettek meg. Bírálói szerint azonban az elnök arra is felhasználta e küzdelmet, hogy megszabaduljon politikai ellenfeleitől, és felszámolja a rivális frakciókat a párton belül.

Az AFP francia hírügynökség értékelése szerint Hszi beszéde szertefoszlatott minden reményt arra, hogy liberalizálnák a kínai politikai rendszert. Noha az elnök nem akarja visszatéríteni az országot a “szocialista piacgazdaságra”, az ideológia tekintetében visszatért a marxizmushoz, és minden lehetséges módszerrel korlátozni próbálja az internetet, a jogvédőket, az ellenzékieket és a különböző vallások híveit – írta a hírügynökség.

“Kína politikai rendszere a legszélesebb, legeredetibb és leghatékonyabb a nép alapvető érdekeinek megvédése szempontjából” – jelentette ki Hszi Csin-ping. Kína előtt szerinte fényes jövő áll, egyúttal súlyos kihívások elé néz, amelyek között mindenekelőtt a gazdaságiakat említette, például a “kiegyensúlyozatlan és nem megfelelő fejlődést”, valamint az egyre növekvő államadósságot. Beszélt arról az álmáról, hogy Kína szuperhatalommá válik. “Az ország megújítása nem lesz könnyű menet, a párttagoknak készen kell állniuk arra, hogy még keményebben dolgozzanak e cél érdekében” – szögezte le.

Hszit elnöksége első öt évében sokan bírálták amiatt, hogy vezetésével lassan viszik keresztül a szükséges reformokat, az alulteljesítő állami vállalatokat támogatják, és visszafogják a magánszektort. Beszédéből kiderült, hogy az állami vállalatok megerősítése továbbra is fontos lesz gazdaságpolitikájában.

“A valódi gazdaság teljesítményének javítása még mindig várat magára, és még nagyon sokat kell tennünk a környezet vádelmében. Hatalmas energiát kell fektetnünk a fejlesztési egyensúlytalanságok és hibák orvoslására” – jelentette ki.

Hszi ígéretet tett arra, hogy országa még nyitottabb lesz a világra, mint eddig volt, együttműködik a világ minden országával a klímaváltozás elleni küzdelemben, és a kínai vezetés “igazságos” lesz a külföldi cégekkel, megkönnyíti a külföldi tőke kínai befektetéseit és hozzáférését a szolgáltató szektorhoz is, továbbmegy a pénzügyi rendszer piacorientált reformjában.

Tajvannal kapcsolatban Peking eddigi politikájának folytatását ígérte, határozott akadályozását annak, hogy a sziget külön ország legyen a kontinentális Kínától.

A Kínai Kommunista Párt politikai bizottságában jelenleg még érvényes a 68 éves korhatár, ezt azonban egy alkalmas időpontban valószínűleg el fogják törölni, mert Hszi a következő, 2022-es kongresszuson már 69 éves lesz, és – mint a hongkongi Baptista Egyetem egyik szakértője, Jean-Pierre Cabestan sinológus véli – a főtitkár arra törekszik Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz hasonlóan, hogy határozatlan ideig hatalomban maradjon. 2012-es hatalomra kerülése óta Hszi Csin-pinget tekintik a legerősebb kínai vezetőnek a rendszeralapító Mao Ce-tung és a nagy reformer Teng Hsziao-ping óta – jegyezte meg az AFP.

Friss cikkünk a témában: A kínai kommunisták kongresszusa meghatározza az ország további útját

Forrás: MTI/Reuters/AFP/dpa/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

Engedett a horvát kormány, visszaállítják a megemelt nyugdíjkorhatárt

A horvát kormány teljes egészében elfogadja a népszavazás kiírását kezdeményező szakszervezetek követelését, és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik ezt szeretnék, 65 év felett is dolgozhassanak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a csütörtöki kormányülésen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás