Fokozatosan tűnik el az olajfelesleg a piacról, emelkedőben az olajár

Szerdán már harmadik napja tart a kőolaj drágulása, ami annak a jele, hogy az olajtermelők év elején bevezetett kínálat-visszafogása kezdi éreztetni hatását, a piacról fokozatosan tűnik el az olajfelesleg.

Röviddel 9 óra előtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 10 cent (0,18 százalék) emelkedéssel 56,71 dolláron állt. Ugyanekkor a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai olajfajta 17 centtel (0,33 százalékkal) 51,09 dollárra drágult.

Mindkét olajfajta ára két százalékkal emelkedett kedden, részben Szaúd-Arábiának arra a bejelentésére, hogy a keresletnél jóval kevesebb kőolajat exportál novemberben. Pénteken a Brent 55,62 dolláron, a WTI 49,29 dolláron zárt.

Az idén januártól Szaúd-Arábia vezetésével az OPEC 14 tagja, és az egyezményhez csatlakozott tíz kartellen kívüli olajtermelő ország kitermelésének  napi 1,8 millió hordós csökkentésében állapodott meg azért, hogy az olaj ára emelkedjen. A termelést napi 32,5 millió hordóban korlátozó egyezmény hatálya jövő márciusig tart.

Szakértők szerint az önkéntes termeléskorlátozás kordában tartotta az árakat és hozzájárult a piacot terhelő globális készletek csökkentéséhez. Az év elején a fejlett országokban felhalmozott nyersolajkészlet 338 millió hordóval haladta meg az ötéves átlagot, a többlet augusztusra 170 millió hordóra csökkent. Az OPEC szerdán ismerteti, hogy egyes tagországai mennyi kőolajat termeltek szeptemberben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »