Tömeges elbocsátásokat jelentett be a brit hadiipari óriás

Tömeges leépítést jelentett be kedden a BAE Systems, a legnagyobb brit hadiipari konglomerátum, elsősorban a Typhoon harci repülőgépek megrendelését övező bizonytalanságok miatt.

A cég a keddi közlemény szerint összesen 1910 alkalmazottat küld el nagy-britanniai gyártási és szolgáltatási központjaiból. A legtöbben, 1400-an a BAE repülőgépipari üzletágától és az ehhez kapcsolódó szolgáltatási részlegektől távoznak a következő három évben, de megszűnik 375 állás a haditengerészeti ágazatnál is. A cég világszerte 83 ezer, Nagy-Britanniában 34 600 alkalmazottat foglalkoztat. A kedden bejelentett leépítés a brit üzemeket érinti.

A BAE Systems a Londoni Értéktőzsdén közzétett tájékoztatásában hangsúlyozza, hogy Katar nemrégiben szándéknyilatkozatot írt alá 24 Typhoon megrendeléséről, és ha ebből tényleges vásárlási szerződés lesz, az még a következő évtized jelentős részében is biztosítja a géptípus gyártását és a gyártáshoz kötődő munkahelyeket. A cég szerint azonban a jövőbeni megrendelések időzítése „mindig bizonytalan”, ezért a BAE a gyártás folyamatosságának fenntartása végett lassítja a Typhoon gépek összeszerelési ütemét.

A BAE még harminc évvel ezelőtt nyerte el a brit hadiipar eddigi messze legnagyobb egyedi megrendelését, egy 20 milliárd fontos (hétezer milliárd forintos), egyebek mellett Tornado, Hawk és újabban Eurofighter Typhoon harci repülőgépekre szóló, összetett szaúd-arábiai szállítási és szolgáltatási szerződést. Ennek örve alatt a cég az utóbbi három évtizedben számos kapcsolódó megrendelést is kapott; a szerződésláncolat összértéke mára jóval meghaladja a 40 milliárd fontot.

A Typhoonok szaúdi megrendeléséről azonban egyelőre csak tárgyalások folynak, a brit kormány pedig nemrégiben bejelentette, hogy a brit királyi légierő (RAF) kötelékében repülő Tornado harci gépeket 2019-ben kivonja a hadrendből. Ezzel megszűnik a brit Tornado-flotta fenntartási tevékenysége is, amelyet szintén a BAE látott el.

A BAE Systems szaúdi fegyverüzleteit ráadásul folyamatos jogi támadások is érik. A legutóbbi keresetet a fegyverkereskedelem ellen küzdő legnagyobb brit kampánycsoport, a Campaign Against the Arms Trade nyújtotta be, azon a címen, hogy a Nagy-Britannia alapvető emberi jogokat sértő módon exportál fejlett hadfelszerelést Szaúd-Arábiának.

A londoni felsőbíróság a nyáron – nem jogerősen – elvetette a keresetet, de a kampánycsoport fellebbezést terjesztett be, azzal az indokkal, hogy ha a felsőbírósági határozat érvényben marad, London szabad kezet kap „a Szaúd-Arábiához hasonló brutális, az emberi és a nemzetközi emberiességi jogokat sárba tipró diktatúrák” felfegyverzéséhez.

Forrás: MTI

Friss hírek