Tovább gyűrűzik az Öböl menti viszály

Újabb intézkedésekre készül Katar ellen Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein, mivel úgy vélik: a követeléseikre adott elutasító válasz bizonyíték arra, hogy Katar terrorszervezetekkel áll kapcsolatban.

A négy arab állam csütörtöki közös nyilatkozata szerint 13 követelésből álló korábbi listájuk semmisnek tekintendő, és új politikai, gazdasági és jogi intézkedéseket fognak tenni Katar ellen.

A dokumentum szerint Doha szabotálta a viszály rendezésére irányuló diplomáciai erőfeszítéseket, elutasító magatartása pedig csak megerősítette, hogy az emírség továbbra is a térség stabilitásának és biztonságának aláásásán van.

A nyilatkozat kiemelte: a négy arab ország intézkedései a katari vezetés, nem pedig a katariak ellen irányulnak. Az új intézkedésekről egyelőre nem tudni részleteket, sem azt, hogy mikor lépnek életbe.

Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein külügyminiszterei szerdán komolytalannak nevezték Katarnak a követeléseikre adott elutasító válaszát. A szóban forgó négy arab ország, továbbá Líbia, Jemen, Mauritius és a Maldív-szigetek június 5-én jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral, és kereskedelmi blokád alá veszi, mert terroristákat támogat, együttműködik Iránnal, és beavatkozik a belügyeikbe. Később csatlakozott hozzájuk Mauritánia és a Comore-szigetek, illetve Jordánia és Dzsibuti is korlátozta a diplomáciai kapcsolatokat Katarral.

Rijád, Abu-Dzabi, Kairó és Manáma június 22-én 13 követelésből álló listát továbbított Katarnak, és tíz napot adott számára, hogy a válság rendezése érdekében egyezzen bele a követelések teljesítésébe. A határidőt később két nappal meghosszabbították.

A követelések között szerepelt az al-Dzsazíra televízió bezárása, az Iránnal fennálló kapcsolatok szűkítése és a katari török katonai jelenlét felszámolása is. Az érintett arab országok hangsúlyozták: feltételeik nem képezik alku tárgyát, és az elszigetelés irányába tett további lépésekkel fenyegették Katart, ha nem fogadja el követeléseiket.

Korábban írtuk: Egy brit jelentés szerint Szaúd-Arábia a szélsőségesek fő támogatója

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

A mottó: Erős és Egységes Európa

Emmanuel Macron francia államfő kedden fogadta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnökét, akivel egyetértettek abban, hogy egy erős és egységes Európáért akarnak dolgozni, a klímaváltozás elleni fellépésre, valamint a bevándorlással és a védelmi politikával kapcsolatos kihívásokra vonatkozó világos célkitűzéseket követve.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás