Egy brit jelentés szerint Szaúd-Arábia a szélsőségesek fő támogatója

Az Egyesült Királyságban tevékenykedő iszlamista szélsőségeseknek Szaúd-Arábia a legjelentősebb támogatója – állapítja meg a Henry Jackson Society nevű külpolitikai elemző központ szerdán közzétett jelentésében.

A dokumentum szerint az Egyesült Királyságban tevékenykedő szélsőséges iszlamisták legjelentősebb külföldi támogatói a Perzsa-öböl menti országok kormányai – beleértve Iránt is – és a hozzájuk kötődő alapítványok. A dokumentum kiemeli, hogy Rijád a múlt század hatvanas évei óta több millió dollárt fordított arra, hogy a királyságban meghatározó, keményvonalas, vahhábita iszlámot terjessze a térség országaiban, és a nyugati muszlim közösségek körében is.

A Henry Jackson Society szerint világos és egyre erősebb bizonyíték van arra, hogy összefüggés van a külföldről támogatott iszlamista szervezetek, a gyűlöletet prédikáló hitszónokok és az erőszakot hirdető dzsihadista csoportok között – írja a jelentésről honlapján a BBC.

A brit közmédia által a középtől jobbra állóként azonosított külpolitikai elemző műhely szerint az öböl menti országok olyan mecseteket és muszlim oktatási intézményeket támogatnak, melyek szélsőséges hitszónokokat láttak vendégül, és szélsőséges tartalmakat terjesztettek. A jelentés azt állítja, hogy Szaúd-Arábiában több ember és alapítvány közvetlenül érintett „az illiberális és bigott vahhábita ideológia” exportjában – egyes intézményeket egyenesen Szaúd-Arábiából irányítanak, de legtöbbször arról van szó, hogy a szaúdi forrásokból befolyást vásárolnak a támogatott intézményekben.

Szaúd-Arábia londoni nagykövetsége közleményben utasította vissza a jelentés megállapításait. Rijád szerint teljesen alaptalan az az állítás, és semmilyen hiteles bizonyíték nem támasztja alá, hogy a királyság egyének kis csoportját radikalizálta. A külképviselet kiemelte, hogy Szaúd-Arábia maga is többször volt célpontja az al-Kaida és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet támadásainak.

„Nem tűrjük el és nem fogjuk eltűrni erőszakos szélsőségesek tetteit és ideológiáját, és nem nyugszunk, míg ezeket a deviánsokat és szervezeteiket meg nem semmisítjük” – szögezte le közleményében a londoni szaúdi nagykövetség.

A dzsihadista szervezetek tevékenységéről szóló belügyminisztériumi jelentés, melynek elkészítését még David Cameron rendelte el 2015-ben, még nem készült el, és nem is biztos, hogy a kormány nyilvánosságra fogja hozni. A Henry Jackson Society nyilvános vizsgálatot szorgalmaz az öböl környéki országokba vezető szálak feltárására.

A BBC úgy tudja, hogy a belügyminisztériumi jelentés „nagyjából kész van, és Theresa May asztalán pihen”, de a tartalma kellemetlen lehet a Rijáddal hagyományosan szoros szövetséget ápoló kormány számára. Cameron kormányának belügyminisztere egyébként éppen Theresa May volt.

A BBC biztonságpolitikai szakértője, Frank Gardner arra mutat rá, hogy a jelentés érzékeny időpontban került nyilvánosságra, amikor Szaúd-Arábia és szövetségesei maguk vádolják Katart azzal, hogy szélsőségeseket támogat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »