Viharfelhők a Közel-Keleten: négy ország szakított Katarral

Bahrein, Szaúd-Arábia, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek megszakította hétfőn diplomáciai kapcsolatait Katarral.

Bahrein többek között azzal vádolja Katart, hogy a terrorizmust támogatja és beavatkozik a belügyeibe. Bahrein szerint a katari sajtó uszítást végez, az állam pedig Iránhoz köthető fegyveres terrorcsoportokat segít és pénzel, hogy felforgató akciókat hajtsanak végre, és káoszba taszítsák Bahreint.

A külügyminisztérium tájékoztatása szerint a bahreini nagykövetséget Dohában 48 órán belül bezárják, és ennyi idő áll rendelkezésre a katari diplomatáknak is Bahrein elhagyására.

Az állami hírügynökség rövid közleménye szerint Bahrein a légi és a tengeri összeköttetést is megszakítja Katarral, állampolgárait pedig felszólította, hogy 14 napon belül hagyják el a szomszédos államot.

Szaúd-Arábia nemzetbiztonsági okokra hivatkozva szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat, valamint a földi, a légi és a tengeri összeköttetést Katarral. A szaúdi állami hírügynökség hozzátette: a szélsőségesség és a terrorizmus veszélyétől akarják megóvni a királyságot. Rijád arra sürgette a „baráti” országokat, hogy cselekedjenek hasonlóképpen. Bejelentette azt is, hogy kivonják a katari erőket a jemeni polgárháborúban harcoló szaúdi vezetésű katonai koalícióból.

A másik két ország közül Egyiptom azzal indokolta a diplomáciai kapcsolatok megszakítására vonatkozó döntését, hogy Katar terrorszervezeteket támogat, köztük az Egyiptomban betiltott Muzulmán Testvériség mozgalmat. A külügyi tárca közleménye szerint nemzetbiztonsági érdekekből lezárják az észak-afrikai ország légterét és kikötőit a katari áru- és utasforgalom előtt.

Az Egyesült Arab Emírségek pedig azt vetette Katar szemére, hogy aláássa a térség biztonságát. A WAM helyi hírügynökség szerint a katari diplomatáknak 48 órát adtak az Egyesült Arab Emírségek elhagyására, mivel – az indoklás szerint – „terrorista, szélsőséges és felekezeti szervezeteket támogatnak, pénzelnek”.

Katar egyelőre nem reagált a négy állam bejelentésére.

Katar és a Perzsa-(Arab-)öböl menti többi állam közötti vita a katari állami hírügynökség elleni állítólagos kibertámadást követően mérgesedett el. Doha ugyanis azt állította május végén, hogy hackerek vették át az irányítást hírügynöksége felett, és a katari emírnek tulajdonított hamis híreket közöltek Iránról és Izraelről. A környező államok haragosan reagáltak, blokkolva a katari székhelyű médiát, a többi között a dohai al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió műsorát is.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter arra szólította el a térség országait, hogy igyekezzenek rendezni nézeteltéréseiket és maradjanak egységesek. Az ausztráliai Sydneyben tartózkodó politikus hangsúlyozta, a feleket arra bátorítja, tárgyalóasztal mellett vitassák meg nézeteltéréseiket. A washingtoni diplomácia vezetője egyben felajánlotta, kész közvetíteni a felek között. Mint mondta, fontos hogy egységes maradjon az Öböl menti Együttműködési Tanács. Hozzátette ugyanakkor véleménye szerint a kialakult konfliktus nem befolyásolja jelentősen a térségbeli, valamint az egész világon megvalósuló terrorizmus elleni küzdelmet.

Katar szerint igazságtalan a lépés

Katar szerint igazságtalan és megalapozatlan, hogy az arab országok megszakították vele a diplomáciai kapcsolatokat, és hazugságkampánnyal igyekeznek gyámság alá helyezni – közölte hétfőn a közel-keleti emírség külügyminisztériuma.

A tárca közleménye szerint Katar, amely tagja az Öböl menti Együttműködési Tanácsnak, elkötelezett a szervezet alapokmányának betartása mellett, tiszteletben tartja más országok szuverenitását, és nem avatkozik azok belügyeibe.

A katari hatóságok úgy vélekedtek, hogy tájékoztatási kampány folyik ellenük azzal a céllal, hogy kárt okozzanak közel-keleti érdekeltségeinek. Ez utóbbival kapcsolatban kiemelték, megtesznek minden szükséges ellenintézkedést annak érdekében, hogy a történtek ne legyenek hatással az ország gazdaságára és a lakosok életvitelére. Ezzel összefüggésben egyben sajnálattal szóltak arról, hogy Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein is lezárta a vele szomszédos határokat és légtereket.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/Reuters/AP/AFP/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »