Az al-Dzsazíra Katar befolyásoló eszköze

Miközben politikai vihar tombol az al-Dzsazíra televíziós adó körül, Szalah Negm, a dohai központú pánarab televízió hírigazgatója nem akar tudomást venni a rendkívüli állapotról – írja a dpa német hírügynökség.

„Nálunk ugyanúgy folyik minden, mint eddig” – mondja a vékonydongájú, őszhajú újságíró halk, de határozott hangon. „Vagy talán Ön tapasztal itt bármifajta vihart” – kérdezi egy emelettel a hatalmas newsroom fölött, ahol a szerkesztők a következő órák programjain dolgoznak.

Ténylegesen azonban az al-Dzsazíra több mint húszéves történetének egyik legsúlyosabb válságát éli éli át. A Katar körüli válság kirobbanása óta az emírség által finanszírozott hírtelevízió a viták kereszttüzében áll. A csatorna már régóta folyamatos bosszúságot jelent Szaúd-Arábia és szövetségesei, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Egyiptom számára. A négy ország vezetői felszólították a katari emírt: az al-Dzsazírát zárják be, mégpedig örökre.

Az arab országok 13 követelésből álló listát állítottak össze, amelyet az Öböl menti válságban közvetítő Kuvait továbbított Katarnak. Az emírség ellen blokádot meghirdető országok múlt pénteken tíz napot adtak Katarnak arra, hogy – a szankciók feloldásáért cserébe – teljesítse 13 követelésüket. Ezek között szerepel az al-Dzsazíra televízió bezárása, az Iránnal fennálló kapcsolatok szűkítése és a katari török katonai támaszpont felszámolása is. Az ez utóbbira vonatkozó kérést „tiszteletlennek” nevezve Recep Tayyip Erdogan török államfő vasárnap kijelentette: ellentétes a nemzetközi joggal a Szaúd-Arábia és szövetségesei által Katarhoz intézett ultimátum. A török parlament ennek megfelelően jóváhagyta további csapatok állomásoztatását Katarban.

Az említett országokat mindenekelőtt az zavarja, hogy az al-Dzsazíra beszámolóiban tág teret biztosít a Muzulmán Testvériség pánarab iszlamista mozgalomnak és más iszlamistáknak. Az adó pódiumot biztosít „a terrorizmusnak és a szélsőségnek” – mondta felháborodottan az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere. A hírcsatorna azok közé a médiumok közé számít, amelyek 2011-ben szították az arab felkeléseket.

Az egyiptomi elit a mai napig bűnrészesnek találja abban, hogy 2012-ben a Muzulmán Testvériségből alakult párt, a Szabadság és Igazságosság Pártja vezetője, Mohamed Murszi nyerte az elnökválasztást. 2013-ban, amikor a katonaság megdöntötte Murszi hatalmát, az al-Dzsazíra minden más adót lekörözve aprólékosan beszámolt az ellentüntetésekről – Szaúd-Arábia és az emírségek hatalmasainak bosszúságára, akik a Muzulmán Testvériséget, ugyanúgy, mint Egyiptom jelenlegi vezetése, terrorszervezetnek tekintik és tagjait üldözik.

A bírálók azt vetik az al-Dzsazíra szemére, hogy nem más, mint eszköz, amellyel a kis Katar befolyást akar gyakorolni. A hírtelevízió ellenzői számára különösen dühítő, hogy az arab világban változatlanul népszerű programjával olyan tömegeket ér el, mint kevés televízió a térségben. Az al-Dzsazíra angol nyelvű adásával nemzetközileg is konkurenciát jelent a CNN-nek, vagy a BBC-nek. A hírtelevízió Szarajevóból külön programot sugároz a Balkán számára. Háromezer munkatársával az adó „globális játékos” lett.

Philip Seib, a dél-kaliforniai egyetem újságírás-professzora szerint az al-Dzsazíra normái a térségben uralkodó normák fölött vannak. A hírcsatorna ugyan nem bírálja a katari uralkodó családot, más módon kérdőjelezi meg a status quót.

Az adó ismert arról, hogy a legkülönfélébb oldalakat szóhoz juttatja. Híres-hírhedt „Az ellentétes irány” című talkshow, Fejszal al-Kasszim moderátor és a meghívottak  akár kiabálnak is egymással. Az al-Dzsazíra hírigazgatója elmeséli, hogy a Katar körüli viszály kirobbanása után, az adó az ország ellen blokádot meghirdető államokból is igyekezett megszólaltatni embereket, de Szaúd-Arábia nem engedte, hogy beszéljenek velünk.

Az al-Dzsazíra hírigazgatója csodálkozik a hírcsatornát bírálókon. Szaúd-Arábia finanszírozza a Dubajból sugárzó al-Arabíja adót, lényegében saját csatornáját, amely teljes egészében a sivatagi királyság szellemében működik. Abu-Dzabi emírséghez tartozik felerészben a Sky News Arabíja adó.

Ezek a csatornák versenyeznek az al-Dzsazírával – mondja Philip Seib. „Az al-Arabíja és a Sky News Arabíja olyan híranyagot kínál, amely konzervatívabb és inkább a fősodorban helyezkedik el, mint az al-Dzsazíra kínálata” – véli Seib. „Az ő újságírói munkájuk egybecseng Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek kormányainak nézeteivel. Ezek a kormányok gyakran keverednek vitába Katarral” – tette hozzá. Ilyen formán az al-Dzsazíra része a Perzsa(Arab)-öböl mentén folyó harcnak.

A katari területen lévő török támaszponttal Katar katonai feszültséget szít a térségben – írta hétfőn Twitter-profilján Háled bin Ahmed al-Kalifa sejk bahreini külügyminiszter.

Twitter-üzenetében al-Kalifa úgy fogalmazott: Katar katonai kapcsolata Törökországgal a régión belüli viszály forrása. A Katarban található török támaszpontra utalva a bahreini külügyi tárca vezetője hozzátette: Katar katonai feszültséget szít azáltal, hogy külföldi hadseregeket hoz be a térségbe. Al-Kalifa szerint Katar a Törökországgal folytatott együttműködésével katonai üggyé változtatja a biztonsági és politikai nézeteltérésekből fakadó diplomáciai konfliktust.

Friss cikkünk a témában: Irán tovább közeledne Katarhoz

Forrás: MTI/APA/dpa/Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »