Még szigorúbb lesz az ellenőrzés az amerikai reptereken

Az Egyesült Államokba tartó légi járatok utasainak szigorúbb biztonsági ellenőrzésére vonatkozó intézkedéseket jelentett be szerdán John Kelly amerikai belbiztonsági miniszter.

Tisztségviselők szerint így nem kell majd kiterjeszteni a laptopok, tabletek és más nagyobb elektronikai készülékek utaskabinba vitelére vonatkozó tilalmat, amelyet márciusban rendeltek el nyolc arab ország és Törökország tíz repülőterére vonatkozóan.

John Kelly elmondta, hogy az új intézkedéseket, amelyek között „észrevehetőek és észrevétlenek” is lesznek, fokozatosan vezetik majd be. „A biztonság a legelső szempontom” – jelentette ki a belbiztonsági miniszter abban a beszédben, amelyet az „Új Amerikai Biztonságért Központ” rendezvényén mondott el.

Hozzátette, minderre azért van szükség, mert terroristacsoportok újult erővel igyekeznek kárt okozni a légi közlekedésnek. „Ne tévedjünk: az ellenségeink folyamatosan azon dolgoznak, hogy új módszereket találjanak a robbanóanyagok álcázására, belső emberek toborzására és a repülőgépek eltérítésére” – mondta.

Az amerikai illetékesek a Reuters hírügynökségnek elmondták, hogy a légitársaságoktól meg fogják követelni az elektronikai készülékek és az utasok alaposabb átvilágítását, valamint robbanóanyagokra összpontosító átvizsgálását annak a naponta mintegy kétezer légi járatnak az esetében, amely a világ 105 országának 280 repülőteréről indul az Egyesült Államokba. Új intézkedéseket vezetnek be annak érdekében is, hogy csökkenteni lehessen a beépített emberek által végrehajtott támadások veszélyét.

Azoknak a repülőtereknek, biztonsági cégeknek és légitársaságoknak, amelyek nem fogadják el az említett intézkedéseket vagy késlekednek a bevezetésükkel, egyéb korlátozó intézkedésekkel kell számolniuk, köztük a laptopok felvitelének teljes tilalmával vagy akár az Egyesült Államokba irányuló járataik felfüggesztésével – mondta Kelly.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a szövetségesekkel és külföldi partnerekkel folytatott egyeztetések alapján az Egyesült Államok arra számít, hogy az új követelményeket minden légitársaság teljesíteni fogja. Jelenleg mintegy 180 külföldi és amerikai légitársaságnak van az Egyesült Államokba közlekedő járata.

A Donald Trump elnök vezette amerikai kormány eredetileg azt mérlegelte, hogy egyes európai repülőterekre is kiterjessze az úgynevezett laptoptilalmat, utóbb azonban John Kelly többször is úgy nyilatkozott, hogy Washington más lehetőségeket is mérlegel.

A változtatásokat azután vezetik be – írja az AP hírügynökség -, hogy az amerikai légiforgalmi hatóság júniusban közölte: új komputertomográfiás (CT) eszközöket tesztel a phoenixi Sky Harbor nemzetközi repülőtér egyik ellenőrzőpontján.

A háromdimenziós képalkotásra és a képek forgatására alkalmas technológiát eddig is használták már a feladott poggyászok átvilágítására, de a CT-szkennerek magas ára és nagy mérete mindeddig megakadályozta, hogy ezeket az utaskabinba felvihető csomagok átvizsgálására is alkalmazzák.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa/AP/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »