Háborús helyzet Venezuelában

Támadást intéztek egy rendőrségi helikopterrel a venezuelai legfelsőbb bíróság épülete ellen – közölte kedden Nicolás Maduro szocialista elnök, azt hangoztatva, hogy a kormánya megdöntését célzó összeesküvés részéről van szó.

Az elnök szerint a helikopterről rálőttek a legfelsőbb bíróság épületére és két gránátot is kilőttek rá, az egyik azonban nem robbant fel. Szavai szerint a gép a belügyminisztérium felett is elrepült. Meg nem erősített beszámolók szerint a gép egy kormányellenes transzparenst húzott maga után.

Az incidens akkor történt, amikor Maduro az állami tévé egyenes adásában éppen beszédet intézett az elnöki Miraflores palota előtt az újságírónap alkalmából összegyűlt újságírókhoz. Az AP amerikai hírügynökség tudósítója fegyverropogást hallott, miközben egy helikopter elzúgott Caracas belvárosa felett.

Az elnök bejelentette, hogy minden fegyveres erőt mozgósított a rend védelmében. „Előbb vagy utóbb kézre kerítjük azt a helikoptert és mindazokat, akik az ország intézményei ellen irányuló fegyveres terrorista támadás mögött állnak” – mondta.

Néhány órával Maduro nyilatkozata után Ernesto Villegas tájékoztatási miniszter azt mondta, hogy a helikoptert a caracasi La Carlota támaszpontról vitték el a szakszolgálatok emberei, és az akciót egy rendőrfelügyelő, Oscar Peres szervezte meg, akit a hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban áll az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA), az amerikai nagykövetséggel és Miguel Rodríguez Torres volt belügyminiszterrel, aki részt vett a Hugo Chávez volt államfő elleni 1992-es elvetélt puccskísérletben, és akiről nemrég derült ki, hogy bizonyítottan ugyancsak kapcsolatban állt a CIA-val.

Villegas szerint a helikopterből 15 lövést adtak le a belügyminisztérium épületére, amelynek nyílt teraszán ekkor mintegy 80 ember tartózkodott. Ezután a legfelsőbb bíróság felé repült a helikopter, amelyből tüzet nyitottak az épületre, illetve legalább négy, Kolumbiából becsempészett izraeli gyártmányú kézigránátot dobtak le rá.

A tájékoztatási miniszter elmondta, hogy véleménye szerint a támadás más kormányok támogatásával történt, és közvetlen kapcsolatba hozható a jobboldali szélsőségesek felforgató tevékenységével.

Az olajban gazdag dél-amerikai országban április eleje óta folyamatosak a kormányellenes tüntetések, s a hatóságokkal vívott összecsapásokban legalább 75 ember meghalt.

A venezuelai ellenzék különleges gyűlölettel viseltetik a legfelsőbb bírósággal szemben, miután a testület döntések sorozatát hozta Maduro hatalmának megszilárdítására, s közben megpróbálta minden hatalmától megfosztani az ellenzéki többségű törvényhozást. Az ellenzék vezetői emellett jó ideje próbálják rávenni az ország fegyveres erőinek tagjait, hogy ne engedelmeskedjenek az általuk gyilkos diktátornak nevezett elnök parancsainak.

Alig néhány órával a történtek előtt Maduro azzal fenyegetőzött, hogy ő és hívei fegyvert fognak, ha szocialista kormányát erővel megdöntené a harmadik hónapja folyamatosan tüntető ellenzék. Maduro ezt egy nagygyűlésen mondta, az alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztására július 30-ra kiírt szavazás mellett kampányolva. Tervei szerint a különleges felhatalmazású testület átírná az ország alkotmányát, és átvenné a szerepét más intézményeknek, köztük a jelenleg az ellenzék által uralt parlamentnek.

Beszédében Maduro kijelentette, hogy a nemzetgyűlés összehívása az egyetlen módja annak, hogy békét teremtsenek Venezuelában. Ellenzéke viszont a 2018 végén esedékes elnökválasztás előrehozását követeli, azt állítva, hogy a kormány csalárd választásra készül, amelynek valódi célja a szocialista elnök hatalmának megőrzése. Meghirdették a szavazás bojkottját, és nap mint nap tüntetnek a megakadályozására.

Az ellenzéki képviselők kedden mintegy öt órán át nem tudták elhagyni a parlamentet, mivel az épületet körbevették Maduro hívei – közölte Freddy Guevara, a parlament elnökhelyettese. A képviselők sérelmezték, hogy a törvényhozás épületét védő gárdisták nem avatkoztak be.

Maduro, aki azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy támogatja ellenfeleit és meg akarja kaparintani az ország olajkincsét, keddi beszédében azt jósolta, hogy Venezuela „szétverése” egy hatalmas menekülthullámot fog kiváltani, amely mellett eltörpül majd a Földközi-tenger térségében zajló migránsválság, s mindezért Donald Trump amerikai elnök lesz a felelős.

Az alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztását célzó, július 30-i szavazást a napokban elutasította Luisa Ortega Díaz főügyész és olyan, egykor befolyásos kormányzati szereplők is, mint Miguel Rodríguez, a titkosszolgálatok volt vezetője. Rodríguez kedden sajtóértekezleten bírálta Madurót, amiért nem ír ki népszavazást még a nemzetgyűlés megválasztása előtt, ahogy azt elődje, Hugo Chávez 1999-ben megtette. Mint kifejtette, a kormány az alkotmányt megkerülő megoldásokra törekszik, amivel csak elmélyíti a válságot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP/AP/Reuters/TASZSZ

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »