Észak-Korea halálbüntetést szabott ki a volt dél-koreai elnökre

Észak-Korea szerdán Pak Gun Hje volt dél-koreai elnök, valamint a hivatali idejében a hírszerzést vezető Li Bijung-ho meggyilkolásáról rendelkezett, miután a  hét elején olyan sajtóhírek láttak napvilágot, hogy Szöul titkos tervet szőtt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető eltávolítására.

Phenjan a korrupciós botrányba keveredett és lemondatott elnöknő, illetve a hírszerző főnök azonnali kiadatását követelte déli szomszédjától. A volt dél-koreai államfő jelenleg a szöuli hatóságok őrizetében várja korrupciós ügyek miatt indított tárgyalását. Li Bijung-ho pedig már távozott a hírszerzésnél betöltött tisztségéből.

Az észak-koreai vezetés hivatalos szócsövének számító KCNA állami hírügynökség szerint a leleplezések azt tárták fel, hogy Pak Gun Hje 2015-től fogva összeesküvést szőtt Kim Dzsong Un eltávolítására. Phenjan ezért – mint a tudósításban olvasható – „halálbüntetést szab ki az áruló Pak Gun Hjére és hírszerzési bábszolgálatának volt vezetőjére … a förtelmes, államilag finanszírozott terrorizmus bűnözői, akik azért agyalták ki és segítették elő ezt a borzalmas összeesküvést, hogy ártsanak a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelsőbb vezetőjének”. A KCNA hozzáfűzte: Észak-Korea előzetes figyelmeztetés nélküli, sommás megtorlást fog alkalmazni, amennyiben Washington, vagy Szöul újra próbálkozna ilyesmivel. A KCNA emellett azt is hangoztatta, hogy a két dél-koreait „mostantól bármikor, bárhol és bármilyen eszközzel nyomorúságos kutyaként érheti utol a halál”.

A dél-koreai Nemzeti Hírszerzési Szolgálat (NIS) alaptalannak minősítve utasította vissza a kommunista rezsim állításait, miszerint Szöul az észak-koreai vezető eltávolítását tervelte volna ki, és megbocsáthatatlannak nevezte Phenjannak a dél-koreai állampolgárok elleni fenyegetéseit.

Az Aszahi Simbun című japán napilap hétfőn egy névtelenséget kérő dél-koreai tisztségviselőre hivatkozva jelentette, hogy a volt dél-koreai elnök titkos tervet szőtt Kim Dzsong Un eltávolítására, valamint az ezzel kapcsolatos nyomok eltüntetésére.

A lap úgy tudja: miután a két Korea közötti tanácskozások kedvezőtlenül értek véget, Pak Gun Hje 2015 decemberében jóváhagyta az észak-koreai „rezsimváltásról” szóló dokumentumot, amelynek végrehajtásával a NIS-t bízta meg. Bár az iratban megfogalmazott terv nem ismert részleteiben, az abban leírt lehetőségek között felmerült Kim Dzsong Un lemondatása, politikai száműzetése, valamint meggyilkolása is. Külön figyelmet fordítottak a szöuli szálak eltüntetésére ezekben a műveletekben, hiszen ha kiderül, hogy mindehhez hajszálnyi köze is van Dél-Koreának, azonnali katonai megtorlás lenne a következménye – hangsúlyozta a tisztségviselő.

Forrás: MTI/Reuters/AP

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »