Merényletre készülhetett Kim Dzsongun ellen a volt dél-koreai elnök

Pak Gun Hje volt dél-koreai elnök titkos tervet szőtt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető eltávolítására, valamint az ezzel kapcsolatos nyomok eltüntetésére – jelentette az Aszahi Simbun nevű japán napilap egy névtelenséget kérő dél-koreai tisztségviselőre hivatkozva.

Az illetékes, aki Pak Gun Hje Észak-Koreával kapcsolatos politikájának ismerője, elmondta: több más lehetőség mellett a phenjani rezsim vezetőjének meggyilkolása is szerepelt az opciók között. A lap úgy tudja: miután a két Korea közötti tanácskozások kedvezőtlenül értek véget, Pak Gun Hje 2015 decemberében jóváhagyta az észak-koreai „rezsimváltásról” szóló dokumentumot, amelynek végrehajtásával a dél-koreai Nemzeti Hírszerzési Szolgálatot (NIS) bízta meg.

Bár az iratban megfogalmazott terv nem ismert részleteiben, az abban leírt lehetőségek között felmerült Kim Dzsong Un lemondatása, politikai száműzetése, valamint meggyilkolása is.

Külön figyelmet fordítottak a „szöuli szálak” eltüntetésére ezekben a műveletekben, hiszen ha kiderül, hogy mindehhez hajszálnyi köze is van Dél-Koreának, azonnali katonai megtorlás lenne a következménye – hangsúlyozta a tisztségviselő.

Az illetékes szerint az összeesküvők egy „baleset” megszervezését tervezték vízen vagy közúton, hogy így tegyék el láb alól a phenjani rezsim vezetőjét, de a szigorú biztonsági intézkedések miatt nem sikerült megvalósítani egy ilyen küldetést.

Pak Gun Hjét tovább ingerelték országa északi szomszédjának 2016 januárjában és szeptemberében végrehajtott nukleáris tesztjei, ami miatt bírálni kezdte Kim Dzsong Unt beszédeiben. Az illetékes ugyanakkor hangsúlyozta: a korrupciós botrányba keveredett és az idén lemondatott elnök az észak-koreai népet sosem tekintette ellenségének.

Májusban megválasztott utódja, Mun Dzse In dél-koreai elnök választási ígéretei között az szerepelt, hogy a párbeszédet fogja keresni Észak-Koreával, ugyanakkor megválasztása után egy héttel már úgy nyilatkozott, hogy Phenjan nukleáris és rakétaképességei gyorsan fejlődtek az elmúlt időszakban, ezért “nagyon is lehetséges”, hogy a két országot elválasztó demarkációs vonalnál katonai konfliktus robban ki.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek