Az USA és Kína megbeszélték, mit ne csináljon Észak-Korea

Az Egyesült Államok és Kína egyetért abban, hogy a Koreai-félszigetet teljesen és ellenőrizhetően atomfegyvermentessé kell tenni.

Ebben állapodtak meg az amerikai-kínai biztonsági tárgyalásokon Washingtonban. Amerikai részről Rex Tillerson külügyminiszter és James Mattis védelmi miniszter vett részt a megbeszéléseken, kínai részről pedig Jang Csie-cse, a kínai elnök külpolitikai főtanácsadója vezette a küldöttséget.

A tanácskozás utáni tájékoztatón – amelyet Tillerson és Mattis közösen tartott – az amerikai diplomácia vezetője elmondta: felszólították Észak-Koreát, hogy hagyjon fel “a törvénytelen fegyverkezési programjával és ballisztikusrakéta-kísérleteivel. Rex Tillerson kifejtette, hogy a kínai delegációval folytatott megbeszélésen “őszinte eszmecsere” folyt az észak-koreai helyzetről, Pekingnek a Dél-kínai tengeren tapasztalható aktivitásáról, és a kínai emberi jogi helyzetről is.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Kínának és más országoknak is “nagyon határozott” lépéseket kell tenniük az észak-koreai fegyverkezési program finanszírozásában részt vállaló, a miniszter megfogalmazása szerint “bűnrészes vállalatok” ellen.

Észak-Korea ugyanis külföldi fedőcégek hálózatának segítségével kijátssza az ellene érvényben tartott nemzetközi büntetőintézkedéseket, és folytatni tudja tiltott katonai programjait, de elég volna csak viszonylag kevés kínai társaságot célba venni ennek akadályozására. Tovább a teljes cikkre

Kapcsolódó anyagunk: Nem hatották meg Észak-Koreát az újabb szankciók, folytatja a fegyverkezést

Az amerikai külügyminiszter megemlítette: az Egyesült Államok keresi a lehetőséget arra, hogy Kínát bevonja az iraki újjáépítési programba, egyúttal leszögezte azt is, hogy az amerikai kormány álláspontja szerint Kínában megteremthető a hosszútávú stabilitás.

A sajtótájékoztatón James Mattis védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy Washington elkötelezett az amerikai-kínai biztonságpolitikai együttműködés javítása mellett. Részletek közlése nélkül hozzátette: behatóan megtárgyalták a Dél-kínai tengeren kialakult feszültség csökkentésének módjait.

  • További cikkeink a témában:

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás