Miből futja Észak-Koreának a drága atomarzenálra?

Észak-Korea kettős gazdaságot folytat: a nyílt üzletelés elsősorban a helyi természeti források értékesítéséről, valamint a Kínával történő kereskedelemről szól. Emellett azonban van egy titkos szál, ami milliókat hoz az államkasszába: a fegyvereladás, az illegális kábítószer- és gyógyszergyártás, valamint a kiberbűnözés is jól fizet.

Észak-Korea gazdasági befolyása elég csekély: Dél-Korea központi bankjának becslése szerint szomszédja bruttó nemzeti jövedelme 2015-ben mindössze 30 millió dollár volt, mely 2,2 százaléka Dél-Koreáénak. Észak-Korea azonban bruttó hazai termékének mintegy 25 százalékát fegyverekre költi.

„A kommunista rezsim valójában nem sokat költ az emberek biztonságára, egészségügyi ellátására és oktatására. Ezért aztán senkit nem lep meg, hogy az erőforrásait atomfegyverek fejlesztésébe invesztálja, melyeket – remélhetőleg – sosem fog használni” – fogalmazott Sharon Squassoni, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Intézetének elemzője.

Elemzők szerint a következő öt forrásból jön be a finanszírozáshoz szükséges összeg:

Kína

Az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége szerint az észak-koreai kereskedelem körülbelül háromnegyede Kínával bonyolódik. Más becslések még ennél is nagyobb arányt mondanak.

Kína óriási befolyással rendelkezik az észak-koreai stabilitás befolyásolására, ugyanis képes lenne leállítani az energiaellátást és az élelmiszer-utánpótlást az elszigetelt országban. A kommunista nagyhatalom azonban fél bevetni „hatalmát”, mivel tart a kínai érdekek hátrányos következményeitől. Továbbá egy észak-koreai összeomlás ahhoz vezetne, hogy menekültek tömegei vándorolnának Kína gazdaságilag gyenge északkeleti régiójába, ez pedig egy olyan következmény, melyet Peking nagyon el akar kerülni.

  • Változni látszik a helyzet
Az Egyesült Államok több alkalommal is felszólította az észak-koreai gazdaságot jelentős részben életben tartó Kínát, hogy lépjen fel keményebben Phenjannal szemben. Bár a két ország közötti kereskedelem változatlanul stabilnak látszik, sőt akár bővülhet is, vannak arra utaló jelek, hogy Peking közben – kerülve a feltűnést – szigorúbban érvényesít egyes nemzetközi szankciókat.

Kína egyébként februárban már felfüggesztette szénimportját Észak-Koreából, most áprilisban pedig a kínai média felvetette, hogy újabb provokációk esetén Peking esetleg kevesebb nyersolajat szállít Észak-Koreának, továbbá nemrég szigorította az ellenőrzést az észak-koreai határon.

Kapcsolódó cikkeink:

Tengerentúli rabszolgamunka

Észak-Korea a nemzetközi szankciók miatt alig jut valutához, viszont minden importját valutában kell kifizetnie. Egyik fő valutaforrása az, hogy külföldre küldött észak-koreaiak „felajánlják” keresetüket az államnak. Miután a külföldre küldött észak-koreaiak általában fizikai munkát végeznek, fizetésük viszont Phenjanban köt ki, jogvédők szerint az észak-koreai vendégmunkások gyakorlatilag modernkori rabszolgák.

Mintegy 50-60 ezerre tehető a külföldön – főként Oroszországban és Kínában – dolgozó észak-koreaiak száma, akik többnyire bányászattal, fakitermeléssel foglalkoznak, esetleg a ruhaipar vagy az építőipar ad nekik munkát. Phenjan mintegy 100 millió dollárhoz juthat így évente.

A fentiek miatt hétfőn a szöuli bolgár nagykövetség közleményben tudatta, hogy Bulgária, Csehország és Románia nem “importál” több munkást Észak-Koreából, mert a dolgozóktól a hadikommunista diktatúra elveszi a keresetüket. Bővebben

Fegyvereladások

„Az észak-koreai gazdaságot alapvetően a fegyverkereskedelem irányítja” – mondta Anwita Basu, a The Economist Intelligence Unit Észak-Koreával, Indonéziával és a Fülöp-szigetekkel foglalkozó vezető elemzője. Rámutatott az észak-koreai afrikai országokkal kötött exportügyletekre, míg más politikai elemzők arra gondoltak, hogy Észak-Korea és Irán együttműködik a nukleáris fegyverek fejlesztésében.

Észak-Korea „folytatja a fegyverek és kapcsolódó felszerelések kereskedelmét, kihasználva az ázsiai, afrikai és közel-keleti piacokat és beszerzési szolgáltatásokat” – áll az ENSZ Biztonsági tanácsának februári jelentésében. Hozzátették: Észak-Korea arra használja építőipari vállalatait Afrikában, hogy fegyverekkel kapcsolatos katonai és biztonsági berendezéseket építsen. Tavaly nyáron Egyiptom elfogott egy észak-koreai hajót, amely 30 000 darab PG-7 rakéta-hajtású gránátot és egyéb fegyverrészeket szállított.

Gyógyszerek és kábítószerek

„Észak-Koreának hatalmas illegális gyógyszeripara van. Például nagyon hitelesnek tűnő Viagra-hamisítványokat láttam. Ez pedig jelenős keményvaluta forrás” – mondta Robert Manning, az Atlanti Tanács vezetője.

Kiberbűnözés

Észak-Korea a Lazarus hacker csapat segítségével 18 állam pénzügyi intézményeit fosztogatja – állítja a Kaspersky Lab. Az Egyesült Államokban működő orosz cég a digitális biztonság problémáinak egyik elismert szakértője. 58 oldalas jelentésükben azt állítják, sikerült kimutatniuk, hogy egy észak-koreai IP-címről indították a „betörést” egy európai szerverre, mely érintett volt az illegális pénzügyi tranzakciókban.

Állítólag Észak-Korea áll például egy 81 millió dolláros kiberlopás mögött. Az összeget Banglades számlájáról nyúlták le, melyet az ország a Federal Reserve Banknál vezetett New Yorkban.

Sem a Kaspersky Lab, sem az ügyben szintén nyomozó FBI nem biztos száz százalékig abban, hogy a hackerek Észak-Koreának dolgoztak, de a jelek mindenesetre erre mutatnak.

Szakértők szerint továbbá az sem kizárt, hogy a WannaCry zsarolóvírust, amely világméretű kibertámadáshoz vezetett, valójában Észak-Korea terjesztette el. Bővebben

Phenjan 2016 eleje óta két kísérleti atomrobbantást és számos ballisztikusrakéta-tesztet hajtott végre, legutóbb május 29-én végzett rakétakísérletet. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) élesen elítélte a kísérleteket, egyben kilátásba helyezte az ország ellen bevezetett büntetőintézkedések további szigorítását. A BT szerint Phenjan kihívó magatartása aláássa a térség biztonságát, ezért a testület felszólította, hogy mondjon le a rakéta- és nukleáris kísérleteiről.

Kapcsolódó cikkünk: Kim csillagai: ez a trió áll Észak-Korea rakétaprogramja mögött

Forrás: CNBC / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »