Maduro újabb bírálóját távolítja el, az ellenzék összefogást sürget

Súlyosbodott a venezuelai belpolitikai válság, miután a legfelsőbb bíróság lehetővé tette, hogy eljárás induljon a Nicolás Maduro baloldali államfő intézkedéseit bíráló főügyész ellen, az ellenzék pedig bejelentette, hogy új szakaszba lép a hatalom elleni küzdelme.

A legfelsőbb bíróság egy szocialista párti képviselő kérésére engedélyezte, hogy eljárás induljon Luisa Ortega Díaz főügyész ellen – a kérelmező kifogásolta, hogy Ortega sorozatosan súlyos vétségeket követett el főügyészi minőségében, és nem tartotta tiszteletben a legfelsőbb bíróság döntéseit.

A főügyész ellen így büntetőjogi eljárás indulhat, de Ortega ügyvédje arra figyelmeztetett, hogy védencét nem válthatja le senki, a legfelsőbb bíróság sem, legfeljebb a parlament, abszolút többséggel. A főügyész a Nacional című napilap internetes felületén kedden megjelent interjúban arra figyelmeztetett, hogy fennáll az ország szétesésének a veszélye.

Ortegát árulónak tartják Maduro szocialistái, miután márciusban határozottan szembeszállt a legfelsőbb bíróság szándékával, amely át akarta venni az ellenzéki többségű parlament hatásköreit. A főügyész ráadásul keményen bírálta Madurót amiatt, hogy alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásával próbálja rendezni a belpolitikai válságot. Többször kifogást is emelt ez ellen a legfelsőbb bíróságnál, más beadványaiban pedig követelte egyes legfelsőbb bírósági tagok kinevezésének visszavonását, de mindennek nem volt foganatja.

Ortega bátor kiállásával néhány hét leforgása alatt nemzeti hőssé vált, holott Maduro elődjének és mentorának, Hugo Cháveznek volt a hű szövetségese – ezt nem is tagadja, de azt mondja, hogy ő Chávez hagyatékát oltalmazza az utódjától.

A legfelsőbb bíróság keddi bejelentése után az ellenzék támogatásáról biztosította a főügyészt, és kiáltványban tudatta, hogy új, döntő szakaszába lép a demokráciáért folyó harc az országban.

„Kinyilatkoztatjuk, hogy a hatalmon lévő rezsim az alkotmányos kereteken kívül működik, és ennek következtében hatalomgyakorlása és döntései is alkotmányellenesek, senki sem ismerheti el vagy hajthatja végre őket” – áll az ellenzéki pártokat tömörítő Demokratikus Egységtömb kiáltványában, amely szerint alkotmányellenes a július 30-ára kiírt választás az alkotmányozó nemzetgyűlésbe is.

„Semmi szín alatt nem várhatunk július 30-ig… ezért át kell lépnünk a népi harc újabb szakaszába, amelyhez csatlakozniuk kell a legkülönbözőbb társadalmi csoportok képviselőinek” – áll a dokumentumban.

A világ legnagyobb olajtartalékaival rendelkező Venezuela súlyos gazdasági válsággal és a világ legnagyobb inflációjával küzd az olajárak zuhanása és a rossz gazdálkodás miatt. Hiány van a legalapvetőbb árucikkekből, élelmiszerekből, gyógyszerekből, a gyermekhalálozás 30 százalékkal nőtt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Április eleje óta országszerte folyamatosak az új választásokat követelő tüntetések. Ortega kedden azt mondta, hogy már 74 halottjuk van a tiltakozásoknak, a sérültek száma pedig 1400-ra nőtt. Jogvédő szervezetek szerint 3200 embert vettek őrizetbe a hatóságok.

A tüntetések azután kezdődtek, hogy az elnökhöz hű legfelsőbb bíróság március 30-i döntésének értelmében megpróbálta minden hatalmától megfosztani az ellenzék által uralt parlamentet. Habár a legfelsőbb bíróság két nappal később – komoly belföldi és külföldi bírálatokat követően – visszavonta határozatát, az ellenzéki képviselők és tüntetők ragaszkodnak a bírák menesztéséhez, és az államfőt okolják az országban kialakult súlyos válságért.

Forrás: MTI/AP/AFP/dpa/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »