Mélyponton az amerikai-orosz viszony

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szerint az amerikai-orosz kapcsolatok mélyponton vannak, ám az amerikai kormányzat célja, hogy javítson ezen. Az amerikai diplomácia vezetője a szenátus külügyi bizottságának meghallgatásán beszélt erről kedden.

A miniszter kifejtette, hogy az amerikai-orosz viszony „minden idők legmélyebb szintjén” van, de az amerikai kormányzat célja e viszony stabilizálása és javítása. Hangsúlyozta, hogy Washington „nem tenne semmi olyat, ami elzárná a további kommunikáció lehetőségeit” Moszkvával.

Tájékoztatta a szenátorokat arról is, hogy – mint fogalmazott – „néhány területen együttműködünk, s meglátjuk, hogy ez jó alap lesz-e arra, hogy helyreállítsuk a munkakapcsolatot az orosz kormánnyal. Ez a mi érdekünk is lenne”. Tillerson hozzátette, hogy Szíria ügyében komoly erőfeszítések történtek. Ahogyan fogalmazott: „a Szíriában történő együttműködésre irányuló erőfeszítések jó úton haladnak”.

A miniszter szólt Észak-Koreáról, Kínáról, Kubáról és védelmébe vette a Trump elnök javasolta külügyminisztériumi átalakítások tervét is:

Észak-Koreáról szólva leszögezte: egyetért James Mattis védelmi miniszterrel abban, hogy jelenleg a világ biztonságára a legnagyobb veszélyt Észak-Korea nukleáris programja jelenti. Elmondta, hogy Washington Kínával és Oroszországgal együttműködve azon dolgozik, milyen további gazdasági szankciókkal lehetne nyomást gyakorolni Phenjanra.

Konkrétan a nyersolaj és a fűtőolaj utánpótlása megszüntetésének lehetőségét említette. Közölte, hogy Észak-Korea napirenden lesz a jövő héten kínai tisztségviselőkkel tartandó megbeszélésein, s leszögezte: „Kína láthatóan tett már lépéseket„. Hiányolta viszont ez ügyben a nemzetközi együttműködést és szankciókat helyezett kilátásba az Észak-Koreával gazdasági kapcsolatokat fenntartó országok ellen.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A miniszter bírálta Kubát is, s leszögezte, hogy Havannának immár „foglalkoznia kell az emberi jogi kihívásokkal”. Bár hozzátette: megítélése szerint a jobb amerikai-kubai viszony „pénzügyi támogatást” jelent a karibi szigetországnak. Donald Trump elnök várhatóan pénteken vázolja az amerikai kormányzat új Kuba-politikáját.

Rex Tillerson a meghallgatáson védelmébe vette a külügyminisztérium – jelentős költségvetési csökkentésekkel és létszámcsökkentésekkel járó – tervezett átalakítását is. Mint fogalmazott: szó sincs arról, hogy a külföldi segélyprogramokra fordított összegek csökkentése kárt okozna az Egyesült Államoknak, a kormányzat mindösszesen hatékonyabbá szeretné tenni ezeket a programokat. A miniszter közölte, hogy a külügyminisztérium teljes átszervezése év végére várható, a külföldi segélyprogramok áttekintése pedig folyamatban van.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »