Nyolcéves mélyponton a spanyol munkanélküliség

Májusban 3,1 százalékkal, mintegy 112 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma Spanyolországban – közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken, megállapítva, hogy ezzel a 2009-es szintre csökkent a munkanélküliség a dél-európai országban.

A munkanélküliek száma 3,4 millió volt az év ötödik hónapjában, amire utoljára 2009 januárjában volt példa. A dél-spanyolországi Andalúziában például több mint 23 ezerrel lett kevesebb a munkanélküli. A hivatal adatai szerint a foglalkoztatottak száma májusban 18,3 millió volt Spanyolországban.

Az idei első negyedévben a munkanélküliségi ráta 18,75 százalék volt, enyhe növekedést mutatott a 2016-os 18,6 százalékos adathoz képest, miközben jelentősen csökkent a 2015-es 20,9 százalékhoz, és a 2014-es 23,7 százalékhoz viszonyítva.

A spanyol jegybank legutolsó jelentése szerint erre az évre 17,5 százalékos munkanélküliségi ráta várható.

A spanyol szakszervezetek arra figyelmeztetnek, hogy a foglalkoztatás színvonala nem megfelelő, alacsony a határozatlan idejű munkaszerződések aránya, a munkáltatók kevés óraszámban foglalkoztatnak, alacsony bérért, ami nem teszi lehetővé a szegénység mértékének, sem pedig az egyenlőtlenségek csökkenését.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás