Trump csapatának fogalma sincs, miről tárgyalnak az unióval

Német lapok szerint Donald Trump amerikai elnök éles szavakkal bírálta Németországot külkereskedelmi mérlegének többlete miatt csütörtökön Brüsszelben Jean-Claude Junckerrel és Donald Tuskkal, az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökével zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásán.

„A németek rosszak, nagyon rosszak. Nézzék ezt a sok millió autót, amelyet az Egyesült Államokban eladnak. Ennek véget vetünk” – mondta Donald Trump a Spiegel Online hírportál értesülése szerint. A Spiegel szerint Jean-Claude Juncker vitába szállt Donald Trumppal és kifejtette, hogy a kereskedelem szabadsága valamennyi résztvevő javát szolgálja.

 

A Süddeutsche Zeitung szerint az uniós intézmények vezetőit és a tárgyaláson részt vevő munkatársaikat megdöbbentette, hogy Donald Trump és kísérete milyen kevéssé tájékozott kereskedelempolitikai ügyekben.

Az elnök gazdasági tanácsadója, Gary Cohn azt hitte, hogy az Egyesült Államok és Németország között más vámtarifák érvényesek, mint az Egyesült Államok és Belgium viszonylatában, holott az Európai Unió tagállamai közösen kötnek kereskedelmi szerződéseket harmadik országokkal.

A többletet német részről nemigen lehet gazdaságpolitikai eszközökkel közvetlenül befolyásolni, hiszen olyan tényezők határozzák meg, mint a nyersolaj világpiaci árának és az euró árfolyamának alakulása, a demográfiai folyamatok vagy a német vállalatok külföldi beruházási tevékenysége – fejtette ki Georg Streiter, helyettes kormányszóvivő.

A külügyminisztérium szóvivője, Martin Schäfer hozzátette, hogy a berlini és a washingtoni vezetés közötti bizalom mértéke nem változott az utóbbi napokban, valamennyi szinten jól működő és bizalommal teljes munkakapcsolat alakult ki a Trump-adminisztráció hivatalba lépése óta. Ugyanakkor az is igaz, hogy német részről „fáradhatatlan” felvilágosító munkára van szükség a kapcsolatok alakításához, és vannak „nehezen kiszámítható” jelenségek.

A német sajtó szerint Donald Trump először egy 1990-es interjúban fejtette ki részletesen elképzeléseit a kereskedelempolitikával kapcsolatban. A Playboy magazinban megjelent interjúban sürgette, hogy az amerikai ipart védjék vámokkal a német és a japán konkurenciától. Meggyőződése több mint negyedszázad alatt nem változott, ezt jelzi a januári beiktatása előtt a The Times című brit és a Bild című német lapnak adott interjú is, amelyben kilátásba helyezte, hogy 35 százalékos védővámmal sújtják a német autóipart.

Az ügy azért fontos Németországnak, mert gazdaságának fő húzóágazata az exportra építő ipar, és az Egyesült Államok az egyik legfontosabb gazdasági partnere. Tavaly Németország 106,9 milliárd euró értékben exportált az Egyesült Államokba, ami ugyan 7 milliárd eurós – 6,2 százalékos – csökkenés az egy évvel korábbi 113,9 milliárdhoz képest, de így is az Egyesült Államok a német gazdaság első számú exportpiaca.

Az Egyesült Államokból érkező import 57,8 milliárd eurót tett ki 2016-ban, 1,8 milliárd euróval – 3 százalékkal – elmaradva az egy évvel korábbi 59,6 milliárd eurótól. Ezzel az Egyesült Államok a negyedik helyen áll az import nagysága alapján felállított listán Kína, Hollandia és Franciaország mögött.

A kétoldalú kereskedelem mérlegében így tavaly 49,1 milliárd euró többlet alakult ki a német oldalon, az egy évvel korábbi 54,3 milliárd euró után, az idei első negyedévben viszont újra rekordnagyságúra emelkedett a németek többlete.

A gazdasági együttműködés viszont a kereskedelmi többlet ellenére mindkét félnek előnyös – ezt nemcsak az jelzi, hogy német cégek eddig 271 milliárd euró értékben hajtottak végre beruházásokat az Egyesült Államokban, ami a tízszerese az amerikai vállalatok által Németországban végrehajtott működőtőke-beruházásoknak, hanem az is, hogy az Egyesült Államokban termelő német cégek csak közvetlenül 810 ezer embernek adnak munkát, és az országban tevékenykedő autógyártó cégek közül éppen egy német társaság, a BMW exportál a legtöbbet.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »