Merénylet Manchesterben, sok halálos áldozat is van

A manchesteri rendőrség kedd reggeli közlése szerint 22 halálos áldozata és legalább 59 sérültje van egy robbanásnak, amely egy popkoncert végén, a 21 ezer férőhelyes Manchester Arena rendezvényközpontban történt. A robbantás terrortámadás volt, és egy férfi követte el egy nála lévő pokolgéppel, ő maga is meghalt.

Ian Hopkins rendőrfőkapitány az észak-angliai nagyváros kapitánysága előtt tartott rövid sajtótájékoztatóján közölte: a sérülteket hat manchesteri kórházban kezelik. Állapotukról nem mondott részleteket. A rendőrfőkapitány szerint a manchesteri rendőrség szorosan együttműködik az országos terrorelhárító rendőri hálózattal és a brit hírszerző szolgálatokkal. Hozzátette: a rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy kerülje a Manchester Arena környékét, mert a vizsgálat nagy erőkkel folytatódik a helyszínen.

A merénylet Ariana Grande amerikai énekesnő teltházas koncertjének végén történt, a 21 ezer férőhelyes Manchester Arena bejárati csarnokában, a jegypénztárak közelében. A koncertről távozó tömegben a robbanás után pánik tört ki. A rendezvényen nagyon sok fiatal, köztük gyerekek is voltak.

Ez a legsúlyosabb terrorcselekmény Nagy-Britanniában azóta, hogy 2005. július 7-én négy öngyilkos merénylő pokolgépeket robbantott három londoni metrószerelvényen és egy városi buszon, 52 embert megölve és több mint hétszázat súlyosan megsebesítve.

A legutóbbi súlyos nagy-britanniai terrortámadás március 22-én történt, amikor egy magányos merénylő, Khalid Masood járművével nagy sebességgel a gyalogosok közé hajtott a londoni Westminster híd járdáján, majd kocsijából kiszállva, a parlament épületénél késsel megölt egy rendőrt. A támadásnak a rendőrrel együtt öt halálos áldozata volt. A merénylőt a parlament fegyveres őrsége a helyszínen agyonlőtte.

A kedd hajnali manchesteri robbantás vizsgálatába a brit közlekedési rendőrség is bekapcsolódott, mivel a Manchester Arena alatt működik az észak-angliai nagyváros egyik főpályaudvara, a Manchester Victoria Station. A hatósági tájékoztatás szerint a robbantás után a pályaudvaron leállt a vasúti közlekedés.

Londonban kedd hajnalban összeültek a Scotland Yard terrorelhárító szolgálatának szakértői és a brit belügyminisztérium illetékesei, hogy megvitassák a hatósági válaszintézkedéseket. A Scotland Yard – hivatalos nevén Metropolitan Police Service – a londoni rendőrség, de terrorelhárító szolgálatának hatásköre az egész országra kiterjed.

Nagy-Britanniában jelenleg a második legmagasabb terrorkészültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás alapján súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen. Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára. Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.

A pártok felfüggesztik a kampányolást

Theresa May brit miniszterelnök kedd hajnalban bejelentette, hogy a kormányzó Konzervatív Párt felfüggesztette választási kampányát. Nagy-Britanniában június 8-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak. May közölte azt is, hogy elnökletével kedd délelőtt értekezletet tart a brit kormány rendkívüli helyzetek esetén összeülő szakértői testülete, a COBRA.

A miniszterelnök kifejezte együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak, és biztosította őket arról, hogy a kormány teljes részletességgel feltárja a történtek hátterét.

Jeremy Corbyn, a brit munkáspárti ellenzék vezetője ezután megbeszélést folytatott Theresa May miniszterelnökkel, és egyetértettek abban, hogy a választási kampányt “további rendelkezésig” felfüggesztik. Corbyn egyúttal szintén kifejezésre juttatta részvétét az áldozatok hozzátartozóinak és elismerését a mentőszolgálatoknak. Úgy fogalmazott:”Elborzasztott az elmúlt éjszaka Manchesterben történt szörnyűséges incidens. Együtt érzek a halálos áldozatok és sebesültek családjaival, barátaival”.

Sadiq Khan londoni polgármester hajnalban azt hangoztatta, hogy a főváros “Manchester mellett áll” a tragédiában. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök döbbenetének adott hangot a “Manchesterből érkező, szívszorító hírek miatt”, és elítélte a “barbár támadást”.

TASZSZ: Az Iszlám Állam jelentkezett elkövetőként

Az Iszlám Állam (IÁ) jelentkezett a manchesteri robbantás elkövetőjeként, a dzsihadista szervezet közösségi portálokon tette közzé az ezt ismertető videofelvételt – közölte kedden az Akbar Irak internetes portál. A hírt a TASZSZ orosz hírügynökség közölte, nyugati hírforrások egyelőre nem vették át a jelentést.

A SITE amerikai hírszerzési portál szerint az IÁ-hoz közel álló közösségi médiában látható videón a merénylet állítólagos elkövetője beszél, de egyelőre semmilyen szervezet nem vállalta magára a támadást.

Első nemzetközi reakciók: a világot megrázták a történtek

Általában az ifjúság és a szabadság ellen irányuló “kegyetlen támadásnak” tűnőnek nevezte Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök kedden az előző esti manchesteri robbantást. A brit hatóságok terrorista támadásként kezelik a robbantást, noha oka egyelőre ismeretlen – mondta Turnbull a canberrai parlamentben. “Ez az incidens, ez a támadás különösen aljas, különösen szörnyű, mert úgy tűnik, hogy kifejezetten tizenévesek, ártatlan emberek ellen irányult. Nincs elítélendőbb, mint gyerekek meggyilkolása” – jelentette ki.

Elítélte a támadást a japán kormány szóvivője is. “Ha ez egy terrorista támadás volt, akkor iszonyatos, semmivel nem igazolható, és Japán szigorúan elítéli” – mondta Szuga Josihide, és kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak, továbbá együttérzését a brit néppel.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök megdöbbenését fejezte ki, és szintén szolidaritásáról biztosította a hozzátartozókat.

Hszi Csin-ping kínai elnök – a helyi állami média szerint – a tragédia után részvéttáviratot küldött II. Erzsébet brit királynőnek.

New York amerikai szövetségi állam hatóságai a manchesteri robbantás hatására megerősítették a biztonsági intézkedéseket az állam, de különösen a New York-i metropolisz kényes pontjain, mindazonáltal hozzátették, hogy nincs tudomásuk az Egyesült Államokat fenyegető konkrét támadásról. Óvatosságból megerősítették a rendőrjárőröket a metróállomások és a repülőterek környékén – jelentette be Andrew Cuomo, az állam kormányzója. Ő is Turnbulléhoz hasonló szavakkal ítélte el a “feltehetőleg terrorista cselekményt”, és szintén kifejezte szolidaritását a brit néppel. Az amerikai belbiztonsági minisztérium közölte, hogy megpróbál információkat szerezni a manchesteri robbanással kapcsolatban, és a brit kollégák rendelkezésére áll.

A francia kormány Nagy-Britanniával együtt folytatja küzdelmét a terrorizmus ellen – jelentette ki keddi közleményében Emmanuel Macron francia államfő. A dokumentumban, amelyet az elnöki hivatal hozott nyilvánosságra, Macron bejelentette, hogy hamarosan telefonon beszél Theresa May brit kormányfővel, és folyamatosan tájékozódik a manchesteri támadással kapcsolatos vizsgálatról.

Forrás: MTI/Reuters/dpa/AFP/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

Elstartolt az S BLOCK blokklánc technológia

A nemzetközi elismertségnek örvendő 2019. évi blokklánc-technológiai konferencia, a WBF (World Blockchain Forum) Singapore Technology Conference június 22-én került megrendezésre Szingapúrban, a Marina Bay Sands szállodában. A konferencián most első alkalommal bemutatkozott annak társházigazdája, az S BLOCK, és tájékoztatta a résztvevőket küldetéséről, mely így hangzik: "Unleash your digital assets" ("Engedd szabadjára a digitális eszközeidben rejlő erőt").

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás