Hagyományos közlekedési vállalatnak minősül az Uber

Az innovatív koncepciója ellenére hagyományos közlekedési vállalatnak minősül az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Uber, így érvényesíthető rá a hagyományos taxitársaságokra vonatkozó nemzeti szabályozás – foglalt állást az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka csütörtökön.

Az Uber arról szeretné meggyőzni a luxembourgi székhelyű törvényszéket, hogy nem egy fuvarozótársaság, hanem digitális szolgáltatást nyújt. Ezzel eldőlhetne az a kérdés, hogy egy alkalmazás-alapú startup mentesülhet-e a hagyományos vállalatok számára előírt szigorú szabályok alól.

Maciej Szpunar főtanácsnok javaslata szerint az Ubernek közlekedési szolgáltatásnak kell minősülnie, mivel gazdasági szempontból ez képezi az elsődleges elemet a vállalat működésében, az utasok és a sofőrök interneten keresztül történő összekapcsolása csak másodlagos. Mint írta, utóbbi nem önálló és nem is elsődleges jellegű a közlekedési szolgáltatáshoz képest.

Ebből az értelmezésből következik, hogy az Uber tevékenységére nem irányadó az „információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnyújtás szabadságának elve”, ily módon azonos feltételek vonatkoznak rá a tagállamokban, mint a hagyományos taxicégekre.

Az Uber öt éve érkezett Európába. A hagyományos taxitársaságok és hatóságok is bírálták, mondván, tisztességtelen versenyelőnyre tett szert azzal, hogy közösségi személyszállító szolgáltatásként nem vonatkoztak rá a szigorú engedélyezési és biztonsági előírások.

A főtanácsnoki indítvány nem köti a bírákat, a tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az ítéletek többnyire megegyeznek az előzetes állásfoglalással.

A most is alkalmazott, előzetes döntéshozatali eljárás lehetővé teszi, hogy a tagországok bíróságai a közösségi jog értelmezésére vagy valamely uniós jogi aktus érvényességére vonatkozó kérdést terjesszenek az EU bírósága elé. Utóbbi azonban nem dönti el a jogvitát, az a tagállami bíróság feladata, hogy az ügyet a luxembourgi ítélet alapján elbírálja. A határozat mindazonáltal a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más tagállami bíróságokat is köti.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »