Dániában is feladta az Uber

A hatóságokkal és a taxisokkal való konfliktusok következményeként megszünteti internetes fuvarmegosztó szolgáltatását Dániában az Uber.

Kristian Agerbo, a San Franciscó-i székhelyű cég dániai szóvivője kedden tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy április 18-án leállítják a fuvarmegosztó szolgáltatást Dánia teljes területén. A vállalat azonban nem vonul ki teljes egészében az észak-európai országból, ugyanis 40 fős szoftverfejlesztő részlege folytatja a fuvarmegosztást lehetővé tévő technológia tökéletesítését.

Az Uber 2014 novemberében jelent meg az 5,7 milliós lélekszámú Dániában. Jelenleg kétezer sofőrt foglalkoztat, és mintegy 300 ezren töltötték le okostelefonjukra a szolgáltatás igénybe vételéhez szükséges applikációt.

Tevékenységét Dániában is kezdettől fogva bírálták a hatóságok, a taxisok és a szakszervezetek, mondván tisztességtelen versenyt teremt azzal, hogy nem teljesíti a taxis cégekre vonatkozó szigorú törvényi követelményeket-

A dániai parlament a múlt hónapban olyan törvényt fogadott el, amely arra kötelezi az utasszállítást végző társaságokat és sofőröket, hogy taxiórával, videomegfigyelő rendszerrel és ülésszenzorokkal szereljék fel az autókat. Az Uber ennek nyomán úgy döntött, hogy feladja a fuvarmegosztó szolgáltatást.

A 2009-ben alapított Uber a világ több mint 500 nagyvárosában működik, és a hasonló profilú vállalkozásokkal együtt komoly konkurenciát támaszt a hagyományos taxi-szolgáltatásoknak szerte a világon.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »