Sobotka lemondás helyett politikai konzultációt kért a cseh államfőtől

Nyilvánosan tévékamerák és újságírók előtt élesen összeszólalkozott a cseh miniszterelnök és az államfő csütörtökön délután a prágai Hradzsinban.

A konfliktust az okozta, hogy míg Milos Zeman a kormányfő lemondását várta, és protokollárisan ennek megfelelően volt előkészítve a Hradzsin egyik fogadóterme is, Bohuslav Sobotka azonban a leköszönését rögzítő dokumentum nélkül érkezett a találkozóra.

A kézfogás után Zeman úgy tett, mintha Sobotka elhozta volna a lemondását rögzítő levelet, és felszólította a kormányfőt, hogy nyilatkozzon. Sobotka közölte az államfővel: nincs miről nyilatkoznia. Nem lemondását hozta el, hanem a kialakult belpolitikai helyzetről, a kormányválságról szeretne tárgyalni. “Politikai konzultációra érkeztem. Ha lemondásomat akartam volna benyújtani, akkor a dokumentum nálam lenne” – jelentette ki a fogadtatás által láthatóan meglepett miniszterelnök.

Zeman erre azt felelte, hogy ő a lemondást várta, arra készítették elő a termet is, nem pedig tárgyalni jött. “A kormányhivatal titkársága az elnöki irodát még szerdán úgy tájékoztatta, hogy a miniszterelnök csütörtökön délután benyújtja lemondását” – jegyezte meg az államfő. “A miniszterelnök úrtól eltérően én ehhez a forgatókönyvhöz tartom magam. A ceremónia nem fog megismétlődni” – tette hozzá. Megköszönte Sobotka és a kormány eddigi munkáját és felkérte a miniszterelnököt, hogy kormánya teljesítse feladatait az új kabinet kinevezéséig, majd elvonult.

Sobotka ezután újra a mikrofonhoz lépett és újságíróknak elmondta, miről akar tárgyalni Zemannal. Közölte: elsősorban szeretné megtudni az elnöktől, hogyan értelmezné a kormányfő lemondását. A szokásjog szerint eddig ez egyben az egész kormány lemondását is jelentette. Most a Hradzsinból azt hallani, hogy Zeman elfogadná Sobotka lemondását, de a kormány minisztereit a helyükön hagyná. Ez Sobotka számára elfogadhatatlan, s ennek tisztázása nélkül nem nyújthatja be lemondását. A kormány tagjait már tájékoztatták arról, hogy a lemondásra május 20. körül került sor. A mostani tapasztalatok alapján azonban lemondását írásban fogja eljuttatni az elnökhöz, ahogy ezt közvetlen elődei is tették.

A miniszterelnök továbbá leszögezte, hogy az általa vezetett Cseh Szociáldemokrata Pártnak (CSSD) kész forgatókönyve van a kormányválság gyors megoldására. A párt egyetlen feltétele, hogy a kabinetnek ne legyen már tagja Andrej Babis, pénzügyminiszter, az ANO mozgalom elnöke, akit adócsalással gyanúsítanak. Sobotka maga nem tart igényt arra, hogy továbbra is kormányfő maradjon. Hangsúlyozta, hogy a kormányválságot Babis tisztázatlan pénzügyei okozták, ha azok nem lennének, neki nem kellett volna a lemondáshoz folyamodnia.

Milos Zeman Babissal kapcsolatban nem nyilatkozott. Kijelentette viszont: a kormányválságot a kormányfő okozta azzal, hogy a kabinet lemondásáról döntött. Az éles szóváltás után a két politikus állítólag mégis leült tárgyalni.

Milos Zeman és Bohuslav Sobotka személyes viszonya évek óta köztudottan nagyon feszült és rossz. Sobotka ugyanis Zeman első államfői jelölésekor, 2003-ban, a szociáldemokraták azon frakciójába állt be, amelynek tagjai volt elnöküket nem voltak hajlandóak támogatni, s ellene szavaztak. Zeman mindezt máig nem bocsátotta meg Sobotkának. A helyzetet bonyolítja, hogy a szociáldemokrata pártban Zemannak továbbra is nagyszámú híve és nagy befolyása van.

Kapcsolódó cikkünk: Kockázatos játszmába kezdett a cseh kormányfő

Forrás: MTI

Friss hírek

Mínuszban indul a nap a tőzsdéken

Nagy indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor, miután tegnap az Egyesült Államokban a kereskedés végén komoly eladási hullám bontakozott ki, a Dow Jones 313 ponttal, közel egy százalékkal csökkent, a technológiai szektort reprezentáló Nasdaq pedig 1,3%-kal került lejjebb.

Read More »

Boris Johnson belebukhat a buli-botrányba

A brit kormány egykori minisztereinek egyike is lemondásra szólította fel szerdán Boris Johnson miniszterelnököt, aki az utóbbi hetekben kormányfői megbízatásának eddigi legnagyobb politikai botrányába keveredett a koronavírus-járvány elleni szigorú korlátozások idején rendezett Downing Street-i bulik miatt.

Read More »

Leave a Reply