Tartózkodhat a Fed a kamatemeléstől

Elemzők azzal számolnak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed az alapkamat szinten tartásáról dönt kedden kezdődő kétnapos ülésén.

A Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) szerda este ismerteti döntését, ami után ezúttal nem tart sajtóértekezletet Janet Yellen, jegybanki elnök.

A Reuters által megkérdezett elemzők szerint a kamatdöntésről szóló közlemény valószínűleg utalást tesz arra, hogy a legközelebbi kamatemelésre júniusban kerülhet sor.

A FOMC előző, márciusi kamatdöntő ülésén 25 bázisponttal 0,75-1,00 százalékra emelte az irányadó kamatsávot. Az akkori döntést követően kiadott indoklás a folyamatosan erősödő gazdasági teljesítménnyel, a munkaerőpiaci helyzet javulásával és a jegybanki célhoz közelítő inflációval támasztotta alá a monetáris szigorító lépést.

A közleményben egyúttal a Fed további, „fokozatos” szigorítási szándékáról adott egyértelmű jelzést. A gazdasági növekedést veszélyeztető kockázatokra pedig az elemzők által „enyhének” értékelt „nagyjából kiegyensúlyozott” kifejezést alkalmazta.

Kapcsolódó cikkeink:

A FOMC legutóbbi kamatdöntő ülése óta vegyes előjelű makrogazdasági adatok láttak napvilágot. A gazdaság például három éve legkisebb ütemben, 0,7 százalékkal nőtt az első negyedévben, mert lanyhult a lakosság vásárlási kedve.

Az amerikai GDP 70 százalékát a személyi fogyasztás adja, így meghatározó súlya van a gazdasági növekedés alakulásában. Legfrissebb adat szerint márciusban jelentősen lassult az új munkahelyek számának a növekedése, de a munkanélküliség csaknem 10 éves mélypontra, 4,5 százalékra csökkent.

A Fed a 4,8 százalékos munkanélküliséget tekinti a „teljes foglalkoztatottságot” jelentő elméleti értéknek.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »