Mától részleges vízummentesség jár a Kanadába utazó románoknak

Repülővel vízum nélkül utazhatnak hétfőtől Kanadába azok a román állampolgárok, akik az utóbbi tíz évben rendelkeztek már kanadai vízummal, vagy akiknek van az Egyesült Államokra érvényes vízumuk (non-immigrant visa) – közölte hétfőn a bukaresti külügyminisztérium.

A szárazföldön, vagy tengeri úton Kanadába érkezőknek továbbra is szükségük van vízumra, legalábbis decemberig, amikor Kanada várhatóan teljesen eltörli a vízumkötelezettséget a román állampolgárokkal szemben.

A többi vízummentes külföldihez hasonlóan május elsejétől a repülővel Kanadába érkező román állampolgároknak is előzetesen elektronikus beutazási engedélyt (eTA) kell beszerezniük, kivéve, ha érvényes vízummal rendelkeznek. Az online néhány perc alatt beszerezhető, hét kanadai dollárba kerülő eTA hétfő délutántól kezdődően igényelhető a Kanadába repülő román állampolgárok számára. A mostani részleges vízummentesség csak fél évnél nem hosszabb, turisztikai, üzleti, vagy rokonlátogatási tartózkodásra érvényes: a munkavállalási vagy tanulmányi célú beutazás továbbra is engedélyhez kötött.

Romániának hosszas halogatás után tavaly ősszel sikerült megállapodnia Kanadával a vízumkötelezettség lépcsőzetes eltörléséről. Bukarest akkor Ottawa értésére adta, hogy nem tudja támogatni az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) megkötését, ha Kanada továbbra is fenntartja a román állampolgárok hátrányos megkülönböztetését a térség többi uniós tagállamának állampolgáraihoz képest.

Forrás: MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »